Egy kapu a világra, amit ha ellehetetlenítünk, vagyis bezárunk, akkor bezárjuk magunkat is, úgy, ahogy az csak a legsötétebb években volt jellemző Magyarországra.

Bezárhat a Magyar Fordítóház Balatonfüreden, ha nem történik valami csoda, mégpedig hamarosan. A magyar irodalom, áttételesen pedig az egész magyar kultúra az egyik legfontosabb külföldi elismertetésének – a műfordításnak szentelt terét veszítheti most el, azért mert a Fordítóház támogatását az ígéretekkel ellentétben, jelentősen csökkentette a minisztérium, amely akár a teljes megszűnést is jelentheti. Reméljük, hogy ez nem történhet meg, s a kulturális tárca nem hátrál ki a Fordítóház, ezáltal pedig az egész magyar kultúra külföldi felmutatása mögül.

Az egykori Lipták-villát tulajdonosa, Lipták Gábor író a nyolcvanas években a Művészeti Alapnak adományozta, azzal a megkötéssel, hogy azt irodalmi célra lehet csak használni. Így indult Közép-Kelet-Európa első fordítóháza, amelyet 2021-ig a Magyar Fordítóház Alapítvány kapott használatba. A Magyar Fordítóház immár tizenöt éve a hazai irodalom egyik ismert, kedvelt és fontos helyszíne, évente legalább ötven műfordító dolgozik itt, hogy a magyar szépirodalmi, bölcseleti, társadalomtudományi műveket saját nyelvükre fordítsák. Minden évben hetvenen vesznek részt a különböző szemináriumokon, és a Balassi Intézettel együttműködve műfordítóképzés is zajlik. Megszámolhatatlan hány magyar könyv, vers, novella, esszé fordítása készült a füredi házban. Rácz Péter a fordítóházat működtető alapítvány elnöke kérdésemre elmondta, hogy „Idén tizennégy fordítói szeminárium zajlott, de ebből minden évben van tíz-tizenegy legalább. Ilyenkor egy-egy nyelvből egy hétig gyakorlott fordító tréningezik pályakezdőkkel, célja a fiatalabb generációk pályára állítása, fiatalítás.”

Nem mellesleg idén végre elkészült az akadálymentes stúdió, melynek eredményeképpen egy súlyosan mozgásképtelen német fordítónő is tudott itt alkotni, a ház számára is élhetővé vált.

A fordítóházban ki van építve egy nagyon jól használható könyvtár, közel hatezres állománnyal, amelyből külön-külön ki vannak szedve, nyelvenként a legjobb kézikönyvek. Ha ellátogatunk a ház honlapjára, végigolvashatjuk azt a sok száz névből álló, nagyon illusztris névsort, melyből jól láthatjuk, hogy az elmúlt években kik dolgoztak a magyar irodalom színe-javának fordításán.

Folytathatnám.

A nyers valóság az, hogy tíz éven keresztül egy magánszponzor adott a háznak 5 millió forintot évente, amihez a minisztérium szintén 5 milliót, továbbá Füred városa 2 milliót. Ám ettől az évtől a magánszponzor kivonult a ház támogatásából, és ezzel egy időben a kulturális államtitkár a fordítóházat 10 millió forint támogatásról értesítette, ami így éppen pótolta volna a kieső magán-támogatást. Kiállították a papírokat, majd hónapokig vártak, mire október közepén értesítést kaptak arról, hogy a ház mégsem 10, hanem csak 3 millió forint támogatást kap. Azaz a 12 millió forintos éves költségvetés helyett Balatonfüred 2 és a minisztérium 3 milliójából kell megoldani a nem kisméretű ház fenntartását, a két alkalmazottat, a vendégek fogadását, és minden járulékos költséget.

Vajon valóban sok lenne 12 millió forint egy olyan ház fenntartására, amely ennyire fontos szerepet tölt be a magyar kulturális életben? Sejtem milyen válaszok születnének, politikai beállítódástól függően, de értsük meg jól, jobb és baloldalon egyaránt, ha nem csak a sporttal akarjuk magunkat azonosítani külföldön, ha nem csak az elvándorolt tudósainkkal, hanem azt is szeretnénk, hogy szellemi, azon belül irodalmi értékeink is – mert még vannak ilyenek – ismertek legyenek, akkor egyszerűen szükségünk van erre a házra. A Fordítóház kapu a világra, amit ha ellehetetlenítünk, vagyis bezárunk, akkor bezárjuk magunkat is, úgy, ahogy az csak a legsötétebb években volt jellemző Magyarországra. Nem beszélve arról, hogy a kulturálisan sokszínű és sokoldalú Balatonfüred is hatalmasat veszítene.

Tudom, ismerem azokat az indokokat, amiket a független színházak támogatásának megkurtítása kapcsán hozott fel a kulturális tárca. Tudom, hogy mi történt az elmúlt nyolc-, húsz-, ötven- és száz-évben hazánkban. Tudom azt is, hogy milyen gazdasági helyzetben vagyunk. De azt is tudom, hogy ha kidobjuk a kultúrát az egyik ablakon, akkor a másikon a barbárság tör be. Meg kell próbálni megtenni mindent a kulturális javak megmentésért.