Kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer, alapja a tiszta, friss és érett gyümölcs, és határon túl már nem hívhatják annak, ami. Persze hogy a pálinka.

A pálinka egyik lényegi tulajdonsága, hogy csak és kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készülhet. Mert a pálinka – szép magyar szóval – hungarikum, és mindent el kell követnünk, hogy szellemi kincseinket megőrizzük.

No de – mi a helyzet mondjuk Bácskával, ami már kívül esik szép hazánk határain? Hiába. Hiába a sok lelkes, profi és félamatőr pálinkafőző, a sufnituning lepárlók, a szenvedély és az őszinte odaadás – az bizony nem pálinka. Még akkor sem, ha netán jobb, mint a határon belüli.


Szász Csongor Csantavérről származik, ami nagyjából 50 kilométerre van Szegedtől, tehát nem a világ vége. Az alkotó már évek óta ügyködik azon, hogy szűkebb hazája, azaz Észak-Bácska kulturális örökségét valamilyen módon megörökítse, és mindezt mindenféle támogatás nélkül teszi. Ezt a fajta do-it-yourself hozzáállást nyilván sokan ismerik a hazai kulturális körökön belül, úgyhogy nagyon nem kell magyarázni. Idei filmje, a Pálinkafilm a bácskai pálinkakultúra szerteágazó és rendkívül szórakoztató folyamatait mutatja be.

A fikciós dokumentumfilm története szerint egy alkoholista, kifejezetten ellenszenves figura ellátogat a környékre, hogy megtudja, hogyan készül a pálinka. Mivel nagyjából végigissza az egészet, nem sok minden marad meg neki, de szép lassan átáll a kulturált fogyasztásra, és megtanulja tisztelni a pálinkát. Mert azt kell – meg kell adni a tiszteletet annak, aki szedte a gyümölcsöt, aki főzte a cefrét, aki megépítette a lepárlót, és azt is, aki apró műhelytitkokkal segítette a folyamatot.

A filmben igazi, hamisítatlan bácskai emberek szólalnak meg, és osztják meg a pálinkakészítés legjelentéktelenebbnek tűnő titkait, amikről később kiderül, hogy mégiscsak fontosak. Olyan karakterek bukkannak fel a műben, akikről nem hisszük el, hogy tényleg léteznek – de sejtjük, hogy ha felkerekednénk némi bácskai szeszesitalért, akkor valószínűleg beléjük botlanánk. Isznak, cigiznek, és úgy osztják az észt a pálinkáról, hogy nekem 20 perc múlva már azon járt a fejem, hogy kit viszek magammal Csantavérre inni másnap. Kész szerencse, hogy Szász Csongor hozott némi pálinkát kóstolóba a vetítés után. Kiváló volt, kiváló.

A filmen érződik a bájos amatörizmus, kissé kusza az eleje, el kell telnie egy időnek, míg összeáll az ember fejében a cselekmény. Tulajdonképpen kár, hogy fikciós dokumentumfilm, és nem valódi, mert témája miatt abszolút hiánypótló lenne. Ráadásul a megszólaltatott és bemutatott emberek őszinteségükben zseniálisak. Semmi elkendőzés, csak az, ami tényleg van, még akkor is, ha a filmet néhol szándékosan máshogy vágták össze. Még most is, hogy már csak írok róla, remeg egy kicsit a térdem, hogy nem vagyok épp útban Csantavérre. Pálinkáért.

A filmet pénteken, december 14-én este 9-kor vetítik a Toldi Moziban  - érdemes elcsípni, ki tudja, hol és mikor találkozhat vele legközelebb az ember.