Itamár Jáoz-Keszt, Jávorszky Béla, Márton László és a Fordítóház kapta a Janus Pannonius műfordítói díjat.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban a Magyar Kultúra Napjának előestéjén átadták a 2012. és 2013. évi Janus Pannonius műfordítói díjakat. Szőcs Géza, a díj alapítója, a Magyar PEN Klub elnöke a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy a Janus Pannonius díj létrehozását már egy éve tervezték. Indokolta ezt, hogy a költészet teret vesztett, háttérbe szorult a világban, s így fontossá vált, hogy megbecsülését díjjal emeljék ki.Az elmúlt hónapokban felmerült, hogy pártatlan lehet-e egy olyan irodalmi díj, amelyet az állam (is) pénzzel támogat. A válasz: Amerikában az állam nem támogatja a kultúrát, de Magyarországon nem akkor van baj, ha az állam ad pénzt ilyen célra, hanem, ha nem ad. A Janus Pannonius Alapítvány támogatói között magánszemélyek és vállalkozók egyaránt akadnak, a Tokaj Kereskedőház is az irodalom pártjára állt, s a díjátadón Kiss Istvánék boraival koccinthattunk a magyar és a nemzetközi irodalomra és a nagyszerű műfordítókra.
A Janus Pannonius díjat minden esztendőben megkapja egy irodalmi műveket idegen nyelvről magyarra, és egy magyarról idegen nyelvre átültető műfordító is. A zsűri az előző évi kiemelkedő fordítói teljesítmények között válogat, és nem életmű díjat ad – hangsúlyozta Szőcs Géza.
Karasszon Dénes csellójátéka után a Janus Pannonius-díjat elsőként Itamár Jáosz-Keszt Izraelben élő, 1934-ben Szarvason született költő képviseletében Izrael budapesti nagykövete, Ilan Mor vette át, aki felmutatta a teremben a Tel Avivban élő költő által héber nyelvre fordított Radnóti Miklós és József Attila köteteket. Beszédében kiemelte, hogy Itamár Jáoz-Keszt két különleges nyelv közé emelt hidat a fordításaival, és az efféle fordítói hidak bizonyítékok arra, hogy a társadalmi sztereotípiák lebonthatók, és a nemzetek ily módon közelebb hozhatók egymáshoz. Az irodalom pedig segíti a megértést és az igazság megtalálását.
Itamár Jáoz-Keszt túlélte a bergen-belseni haláltábort, családjával 1952-ben Izraelbe emigrált, ahol az egyik legismertebb héber nyelvű költő lett. Klasszikusokat és modern költőket fordított magyarról héberre. Saját kötete magyarul 1989-ben jelent meg, később pedig a Dávid tornya című antológia látott napvilágot héber költők verseivel.
Itamár Jáoz-Keszt egy korábbi baleste miatt nem utazhatott, videóüzenetben köszönte meg az elismerést, és arról beszélt, hogy 50 éve fordít magyarról héberre. Tartozást érez – mint mondta – hogy a magyar irodalmat héberre fordítsa. Izaelben az elmúlt évtizedekben egymillió magyar élt, lélekszámuk egyre csökken, de a második generáció is érdeklődik az apák kultúrája iránt. Az üzenet végén a költő-műfordító Petőfi Sándor Befordultam a konyhára című versét mondta el héberül. Az ünnepségen, a jelenlevők körében pedig Turczi István fordításában elhangzott Itamár Jáoz-Keszt Az elárvult imatárgyak feltámadása című költeménye Havas Judit előadásában.
Ő hozta el nekünk a skandináv és balti irodalmat – méltatta Turczi István főtitkár a harminc kötetes, egykor Észtországban diplomáciai szolgálatot teljesítő Jávorszky Béla munkásságát. Formanek Csaba, a Radikális Szabadidő Színház színész-rendezője négy verset adott elő a nagyszerű kötetből – köztük a címadó költeményt – zajos elismerést aratva.
Jávorszky Béla örömét fejezte ki, hogy végre van olyan alapítvány, amely a műfordítói teljesítményt állítja reflektorfénybe, és hogy éppen a finn költők kaptak ily módon elismerést. A műfordítót először 1963-ban ragadta meg a finn poéták közvetlensége, egyszerűsége, és az is, hogy a higgadt nyugalmukon túl egyszer csak föl tör belőlük valami ősi erő. „Azóta sok víz lefolyt a Dunán meg a Balti-tengeren – emlékezik vissza – de nem tudok elszakadni a finnektől, svédektől, észtektől – ebben a sorrendben" – fejezte be köszönő szavait Jávorszky Béla.
Márton László költő, író, műfordítói pályáját Luther Asztali beszélgetéseivel kezdte, később Novalist, Goethét fordított, sőt a Grimm testvérektől is, Branttól A bolondok hajóját és modern német szerzőket is, és a Nibelung-ének egyes részei is olvashatók fordításában. A háromezer euróval járó Janus Pannonius-díjat annak a vaskos kötetnek a fordításáért vehette most át, amelyen tíz évig dolgozott, és amelynek egy példányát a kiadó, Borda Lajos kitette az asztalra a szemünk elé. Két kiló, kilencszázkilencven deka, mondta a műfordító, Gottfried von Strassburg Tristanja akkora, mint egy egészséges csecsemő.
Márton László köszönetet mondott Vízkelety Andrásnak korábbi tanárának, a kötet lektorának, a Borda házaspárnak, hogy a kötet megjelenhetett, Szőcs Gézának, aki a Dunánál című folyóirat főszerkesztője volt, amikor lapban megjelent a Tristan első részlete, Kis István tipográfusnak. Elmondta továbbá, hogy számára nagyon fontos az a praxis, amely a magyar irodalomra annyira jellemző: úgy írni, mintha olvasnánk, és úgy olvasni, mintha írnánk. Ez nem minden irodalomban van így, de ő azt akarja, hogy ez a mód fennmaradjon, és munkásságában ez a szándék vezeti. Nem titkolta, mennyire izgalmas volt számára von Strassburggal – akiről egyébként semmit sem tud az utókor – bejárni a szerelmes lélek tájait még a modern lélektan megszületése előtt, friss szemmel, friss lélekkel. A Formanek Csaba által felolvasott két részlet sokakat felvillanyozott, s az érzékeny és szenvedélyes szerző hívévé tett.
A magyar művek idegen nyelvre fordításáért 2013-ban nem egy személyt díjaztak, hanem egy intézményt, az idén tizenöt éves fennállását, egyúttal tavalyi megmenekülését ünneplő Magyar Fordítóházat, amelynek balatonfüredi épületét Lipták Gábor és felesége ajándékozták irodalmi célokra.
Minden műfordító nagykövet – mondotta köszönő beszédében Rácz Péter, a fordítóház igazgatója, tovább hárítva így az elismerést azokra, akik a fordítóházban magyar köteteket ültettek át anyanyelvükre az elmúlt tizenöt évben. A ház könyvtárában hatezer kötet van, amely így született. Mikszáth szlovákul, Tamási Áron franciául, Esterházy lengyelül, Bartis Attila spanyolul, és így tovább. A fordítói munka mellett a képzésre is nagy gondot fordítanak: a Balassi Intézet gyakran rendez itt kurzusokat, a díjkiosztó időpontjában például észt műfordító szeminárium zajlott a fordítóházban.
Weiner Sennyey Tibor, az est moderátora a Magyar Fordítóház nehézségei kapcsán azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy megmaradjanak az olyan helyszínek, mint a fordítóház, vagy éppen a Petőfi Irodalmi Múzeum, a díjátadó helyszíne.
Szőcs Géza megemlékezett a Magyar Kultúra napjáról, arról a napról, amikor 190 évvel ezelőtt Kölcsey kitette a pontot a Himnusz végére, Petőfi három hetes volt, és 120 évvel később, egy nap múlva megszületett Cseh Tamás, aki idén lenne hetvenéves. Van hát mit ünnepelni, – összegezte a Magyar Pen Klub elnöke – és a Janus Pannonius-díj még mindezekhez hozzátesz.
