A világ legjobb piacának választották a Fővám téri Vásárcsarnokot - a Nagyvásárcsarnok még a világattrakciónak számító isztambuli Nagy Bazárt is maga mögé utasította.
A cikkben Jo Foley szerző az ötös toplistán szereplő piacokat „vibrálónak" mondja, a Nagycsarnokot mint „légies és óriási kovácsoltvas-katedrálist" említi. Élettel telinek írja le, és romantikusan vall a múltjáról, ahogy egy amerikai szerző rácsodálkozik az édes-szomorú európai múltra. Nosztalgiázik a boldog békeidők után, amikor a csarnok megnyílt, ír a háborús pusztításról, és visszaemlékezik a reneszánszra, amikor felújítva a rendszerváltás körül ismét megnyílt a közönség előtt.
A CNN elmeséli a Csarnok történetét, ami az építéskor a legmodernebb volt a világon. A XIX. század végén épült Központi Vásárcsarnok a Fővám téren, a Szabadság híd pesti hídfőjénél található. A háromszintes épület Pecz Samu tervei alapján épült és a tetőt a pécsi Zsolnay-gyár kerámiái fedik. A kb. 10.000 négyzetméter alapterületű épületet 1977-ben műemlékké nyilvánították.
A hatalmas és tágas épület leginkább egy katedrálishoz hasonlítható – írja a CNN. Az építéskor, középen egy csatorna futott végig, hogy az áruszállító hajókról könnyebb legyen a kipakolás. Ma már ez a csatorna nem létezik, de a csarnok közepén a széles utca jelzi a helyét. Az épület súlyosan megrongálódott a II. világháborúban, egy időre be is zárták. Az 1990-es években teljesen felújították, így ma régi pompájában tündökölhet és mára a város egyik legpompásabb látványossága is egyben.
A CNN Travel szerint a piac standjain ma is a legfrissebb árucikkeket kínálják, az épület könnyen átlátható és bejárható. A kalandos kedvű utazók számára a figyelmes budapesti irodák idegenvezetett sétákat is ajánlanak, természetesen a kihagyhatatlan lángossal és pirospaprikával feledhetetlenné téve a világattrakciót.
Akad a cikkben némi közhely és apró pontatlanság is. Egyedül a fűszerpaprikát ajánlja, mint szuvenírt, de ajánlja a lángost, mint helyi jellegzetességet, a jellegzetesen magyar felvágottakat is gyorsan és tömören felsorolja. A libamájról és a mangalicáról nem esik szó, ezek szerint nem magyar idegenvezetővel járta be a helyszínt, hiszen e két portékát biztos említettük volna. Megdicséri az emeletet, ami egy budapesti Vásárcsarnok-kedvelő számára érthetetlen. A lehető legközhelyesebb, nyolcvanas években ragadt turistabutító szuvenírcunami árasztja el méltatlanul a felső szintet. Mintha egy másik épületben járnák.
Szó esik a cikkben egy régi csatornáról is, ami a csarnok terébe vezetett, hogy a teherszállító hajókról közvetlenül a vásártérbe rakodjanak. Ez azonban egy kisebb földrajzi tévedés. Az épületbe sínpár vezetett, tehát a tehervonatokról valóban itt, az árushelyek közvetlen közelében pakoltak a munkások. A dunai rakodókat pedig egy felszín alatti folyosó köti össze a csarnok alagsorával, ami eredetileg szintén a teherforgalomban játszott szerepet, ma már a hulladék elszállításban.
És éppen ez a lényeg. 1897-ben, amikor megnyitott a Pecz Sámuel műegyetemi tanár által tervezett épület, a milleniumi városfejlődés lázában égtek a budapestiek. Kamermayer Károly polgármester kereskedelmileg és egészségügyileg is ellenőrzött élelmiszerforgalmat akart garantálni a rohamosan növekvő lakosságnak. A magyar fővárosra adaptálta a francia, német és belga minták alapján a hálózatrendszer felépítését. E terv szerint a Nagycsarnok eredetileg elosztó, nagybani piacként működött, árveréssel jutottak hozzá a kiskereskedők az termékekhez. A leütött árak 8%-át kapta meg a fenntartó-üzemeltető, az áru pedig tovább került többek között három másik csarnokba: a Rákóczi tér, Klauzál tér és Batthyány tér pultjaiba.
Egy város akkor válik igazán világvárossá, amikor megjelennek benne a vásárcsarnokok, és kiadják az első átfogó szakácskönyvet. Természetesen számítanak a pályaudvarok, a köztisztaság, a sugárutak, a rendezett közparkok, a kávéházak mind, de ha van vásárcsarnok, akkor tudjuk, hogy ezeket a városfejlődési mérföldköveket már érintettük. A vásárcsarnokhoz csak kör- és sugárutakon juthatnak el a vevők, a vásárcsarnokba tehervonaton és rakodóhajókon érkeznek az áruk, és a vásárcsarnokok, ahogy szó esett már róla, a köztisztaság templomai.
A Vámház körúti óriás épület bazilikális felépítésű, ezt az építészeti formát már az antikvitás óta használja a kereskedelem. Egy háromhajós épületben a középső magasabbra ugrik, mint a kettő másik jobb és bal oldalán. Ezzel a középső hajó végigablakozható, és a lehető legtöbb fény jut be rajta. Az ipari forradalomban elterjedő technológiák azt is lehetővé tették, hogy a roppant súlyokat hordozó épületelemek vékonyabbak legyenek, ami szintén kevés, ablakokon keresztül beszűrődő fényt blokkolt, sőt a belső teret is légiessé tette.
Sok vita nem folyhatott arról, hogy hol is nyisson meg az I. számú Nagycsarnok. A Vámház körút e szakaszán, ahogy a név is sugallja, már korábban is a városi áruforgalom vámoltatásával foglalkoztak. Városi be- és kilépőpont az egykori városhatárban. Ma már belváros, és nem is létfontosságú az élelemellátásban, mint valaha. Mégis tömve van.
Forrás: richpoi.com
