Ha egyszer megérint, komoly árat fizethetünk érte. A pillanat vadásza című mozi egy hegy meghódításának dokumentuma. Sztárok nélkül, valódi szereplőkkel.
A hegyeket messziről csak díszleteknek tekintjük, melyek milliókat hozhatnak a konyhára - gondoljunk csak az olyan amerikai szuperprodukciókra, mint a Cliffhanger Sylvester Stallonéval, benne a Cortina d'Ampezzo felett lerobbantott függőhíddal, vagy a Jég és Föld között kasszasikerére. A felszín. De hogy mi van a mélyben – vagy inkább a magasban?A minapi müncheni filmbemutató is így indult: filmes emberek fehérbort kortyolgatnak a City Kino védett belső udvarán, fesztelenül várva egy moziban szokásos kalandfilmre.
Aztán meglátva a képsorokat: az égbetörő hegyet, az áthatolhatatlan dzsungelt, az áthajló sziklafalakat, már érezték is a döbbenetes kimerültséget, és megértették: ez most nem hollywoodi produkció. Valóságos emberek, valóságos szenvedélye ez, életre-halálra.
A pillanat vadásza (Jäger des Augenblicks - Ein Abenteuer am Mount Roraima) című film a Venezuela és Brazília határán az őserdőből égre törő 2180 m magas Mont Roraima megmászásának dokumentuma. De nem megszépített valóság, hősies küzdelem, hanem olyan extrém tapasztalat, melyért három profi hegymászó az életét is kockára teszi. Egyikük, a világ egyik legjobb sziklamászója, Kurt Albert a második sikeres próbálkozáson már nem lehetett ott társaival, egy németországi mászóiskolában tragikusan lezuhan edzés közben.
Társai, Stefan Glowacz és Holger Heuber azonban ennek ellenére – sőt pont ezért - megmásszák a 600 méter magas, helyenként tízes nehézségi fokozatú áthajló szilafalat (az eredeti skálán a hatos volt az emberi teljesítőképesség legfelső határa).
"Olyanok voltunk, mint a három muskétás: egy mindenkiért, mindenki egyért" – próbálja Glowacz szavakba önteni az összetartás, a bizalom érzését. „Ez a film nekem az élet metafórája" – tette hozzá – „vannak benne szép pillanatok, és van benne kudarc és gyász is."
A nézők pedig megtudjatják, milyen veszélyeknek tették ki magukat a hegymászók a civilizáció határán, a halálos mérgű kígyóktól, elmérgesedett sebektől kezdve, a sziklafal nehézségein át a kőomlásokig, vízesésszerű trópusi felhőszakadásokig.
Most megtudhatjuk a választ a miértre is. Apránként megértjük, hogy a külsőségek itt is csak díszletté válnak – amit elérnek az valójában belső hegymászásuk gyümölcse. Mert vannak emberek, akik képesek önmaguk legyőzésére.
Forrás: Hirado.hu