Kidugom a fejem a takaró alól. Fáj. Ittunk az este. Élesen hasít az orromba a hideg levegő. Kinyitom a számat és veszek egy mély lélegzetet.
Azt képzelem, hogy ettől nem lesz annyira büdös a leheletem. Így a mellemben csíp a hideg. Óvatosan fújom ki a levegőt, nézem, hogy látszik-e a párája. Nem látszik, annyira nincs hideg.
A földön fekszünk egy csomó birkabőrön három takaró alatt. Nem emlékszem, hogy kerültünk ide, a másik szobában ott a hatalmas hitvesi ágy. A lány barátainak a lakása ez. Kár, hogy nincs fűtés. Vagy nem kár. Lehet, hogy ez kellett ide.
Az arcom hidegben van, a testem most épp jó. Jó, hogy nem nedves semmi az izzadságtól.
A lány összegömbölyödve alszik, a háta és a feneke a hasamhoz simul. Megmozdíthatnám a farkamat, lehet, hogy fel is ébredne rá, de nem akarom.
– Heló – szólal meg anélkül, hogy megmozdulna. Furán mély így reggel a hangja ahhoz képest, hogy milyen kicsi a teste.
– Heló.
– Nem lett melegebb, hiába tekertem fel este.
– De, szerintem melegebb van.
– Akkor miért érzem még mindig rohadt hidegnek?
– Nem azt mondtam, hogy meleg van, csak melegebb.
– Egy fokkal.
– Szerintem akár másfél is lehet.
Nem hallatszik, de megmozdul a háta, amiből tudom, hogy nevet.
Lenyúlok és megfogom a csípőjét. Közelebb csúszok a fenekéhez a farkammal. Sóhajt.
– Figyelj, mi lesz ha innen elmegyünk? – kérdezi.
Hallgatok. Aztán így szólok:
– Nem tudom. De az nem is fontos.
– Eljössz majd hozzám?
– A budapesti nagy lakásodba?
– Nem is olyan nagy.
– Nem tudom.
Hátranyúl és végigsimít a combomon. Megmozdítja a fenekét.
– Miért nem?
Félig feláll. A gyomromban gyűlik valami izgalom. Kicsit csodálkozom rajta, legalább háromszor elélveztem az éjszaka.
– Miért nem mit?
– Miért nem tudod?
– Mert az nem most van.
– Nem lehetne a jövő hétvégén?
– A jövő hétvégére nem lesz még elég pénzem a jegyre.
– Adok.
– Nem adsz.
Elindul a kezével a farkam felé. Kicsit eltávolodok a fenekétől, hogy elérje.
– Akkor két hét múlva.
A kezében tart. Fura így, hogy mindene el van tőlem fordulva. Mintha a farkam nem farok lenne, a keze pedig nem kéz. De ez is izgat.
– Ne beszéljünk most erről. Légyszíves – mondom. Egészen elmélyült a hangom a vágytól. Érzem, hogy eltűnt a rossz íz a számból.
Átfordul, de közben nem enged el. A feje marad a takarók alatt. A mozgással elhúzza a takarót, amitől megcsapja a hátam és a fenekem a jeges levegő. Felemelem a takarót és helyrecsúsztatom, hogy mindketten alatta legyünk.
Elkezdi fel-le mozgatni a kezét.
– Ezt meg kell beszélnünk – mondja.
Én nyögök.
– Nem akarok mindig csak itt, Berlinben találkozni – mondja. Közben folyamatosan mozog a keze.
– Én sem. – Nyögök.
– Biztos?
– Biztos.
Egyre gyorsabban mozog a keze. Becsukott szemmel nyúlok a lába közé, de eltolja a kezemet. Nyögök.
– Jó? – szólal meg.
– Igen. – Csak valami lehelet jön ki a torkomon.
Hanyatt fordulok és felemelem az egyik térdem, hogy egy sátor legyen a takaróból, ami alatt kényelmesen verheti a farkamat.
Odanyúlok és megfogom a mellét. Ő egyre gyorsabban mozog a kezével. Érzem, ahogy közeledik az orgazmus.
– Mindjárt elmegyek – mondom nyögve.
Szorosan csukva tartom a szemem. Tudom, hogy néz, érzem ahogy felemelte a fejét, az orrából a mellemet melegíti a lélegzete.
A takaróban keletkezett nyíláson beszökő hideg végigvág a hasamon.
Egy nagy nyögéssel elélvezek.
Ő még mozgatja a kezét a ragacsban.
– Figyelj! Szeretlek – szól. Alkoholszagú a szája.
Lenyúlok és megállítom a kezét. Kinyitom a szemem és ránézek. Így szólok:
– Oké.
