Ez nem kritika, hanem rajongói nyílt levél Sly-nak címezve. Régen meg kellett volna írnom, de a Creed után már nem halogathatom tovább.
Szóval, kedves Stallone úr, figyelem magát régóta. Mit figyelem, bámulom. Tán hasznos tudni, hogy én sose voltam Rocky vagy Rambo-alkat, nemhogy a ringből vagy a harcmezőről, amiket sose láttam igaziból, még a focipályáról is vesztesként kullogtam a partvonalra. Vézna vagyok, voltam (tán leszek is), ráadásul szemüveges, ami súlyosbító körülmény, pláne, ha azt is hozzáteszem, hogy régen lehetnék kontaktlencsés, de nem akarok az lenni, biztos, mert még valahol imponálok is magamnak, hogy ha arcon vágnak, duplán sérülékeny vagyok emiatt, ezzel is erősítve az üzenetet, hogy már-már ijesztően nem tudok bunyózni. Tehát még apró kompromisszumokra se vagyok hajlandó azért, hogy akcióhős lehessen belőlem. Egyszer, még általánosban a sportpályán ugyan majdnem én nyertem egy suli utáni verekedésben, de csak majdnem, s azért majdnem, mert aztán kiütöttek. Nem nagyon, csak egy kicsit.
Tehát nem az van, Miszter Stallone, hogy én is Rocky, Rambo vagy Tango szeretnék lenni, vagy megszökni a bosszú börtönéből. Á, dehogy. Egyszerűen csak úgy voltam vele mindig, hogy az eksönhíró mindenkié, azé is, aki nem az, mármint azé, aki nem csak hogy nem tudja megvédeni magát, de annyira nem is izgatja a téma. A valóságban. S ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne rám hatással, amikor ön felveszi a kesztyűt, s fagyott húst pofoz a raktárban, vagy lépcsőzik a könyvtárnál fel s le, fanfárokkal kísérve. Sőt, nagyon is hatással van rám, mondhatni: mi az hogy! S akkor lassan, ügyetlen bokszlépésekkel közelítek is levelem lényegi részéhez.
Tessék elképzelni, én már néhány évesen is komolyan harcoltam azért, hogy megnézhessem önt a tévében. A Rocky első részét nálunk a szocializmusban a nyolcvanas években adta a tévé, s mint sokszor, azon a napon is elkezdtem már reggel a szüleim puhítását, hogy este hadd nézzem meg este a filmjét. Kifejezetten emlékszem rá, hogy végül győztem, tehát láthattam a Rocky-t. Illetve láthattam volna, mert 15 perc után belealudtam. Mint említettem, kicsi voltam még.
Aztán, persze teltek az évek. Bevallom, voltak rövid időszakok, amikor ön csak egy izmos szupersztár volt nekem a sok közül – de valahol mindig tudtam én, hogy lesz megint nekünk közös ügyünk. Lett is, mégpedig akkor, amikor ön, Mr. Stallone elkezdett nosztalgiázni, illetve többet tett annál: úgy kezelte két leghíresebb szerepét, hogy arra csak mély főhajtással tudtam reagálni: elkezdte őket belevezetni az elmúlásba. Na ekkor jött el annak az ideje, hogy sokszor megvédtem önt a legyintőknél, Miszter Stallone. Ekkor kezdtem igazán tisztelni, amit csinált, amit csinál, innentől változott az erős szimpátia rajongássá. Lehetett volna szánalmas a Rocky Balboa vagy a John Rambo, de nem volt az egyik se: önérzete volt, lendülete volt, töke volt ezeknek a filmeknek.
Azt bírom önben a legjobban, hogy tényleg hisz a figuráiban, s nem (csak) a lóvéban, hanem abban, hogy például Rocky tök fontos. Hogy alap, amit tud, de óriási dolog ez, tehát mégis extra: szeretnénk, ha valóban élne. Példakép lett, igazi sportolók példaképe, pedig sose létezett ő igazán. Aztán mégis: fontos Amerikának, Hollywoodnak, a sportfilmnek, az utcai vagányoknak, meg a szemüveges nyüzügéknek is. Valahogy sose lett ön ciki, Miszter Stallone. Még akkor se, amikor csak futott a régmúlt után. Amikor gagyikat vállalt. A feláldozhatókkal se, ami először nagyot ütött, de amit aztán kicsit túltolt, de azt is úgy, hogy nem lehetett önre haragudni. S a Creeddel megtett még valamit, Mr. Stallone, ami megérdemli az Oscar-díjat. Ami mindent megérdemel.
Először is, hagyta magát rábeszélni. Hogy egy fiatal Rocky-rajongó írhasson egy filmet és ő is rendezhesse meg. Megengedte, hogy más találja ki, mi legyen Balboával És azt is hagyta, hogy ne öregfiúként lássuk őt, hanem öregemberként. Hagyta, hogy ne az legyen az üzenet, hogy bírja még a tempót. Hogy bármit bír fizikailag. Hagyta, hogy látszólag az idő győzzön.
Tudja, ezzel mit ért el, Miszter Stallone? Hogy átörökítette az eszményt. Rocky eszményét. Amit így már akár tovább is vihet Apollo fia.
Eszméletlenül király arc ön, Miszter Stallone, gratulálok a Golden Globe-hoz és drukkolok az Oscaron. Jó egészséget kívánok és köszönök mindent!
Üdvözlettel
KG
