A katolikus egyház papjai által az Egyesült Államokban évtizedeken át elkövetett gyerekmolesztálási ügyekről egy helyi lap, a Boston Globe, számolt be először.

Erről szól a Spotlight – Egy nyomozás részletei. Sok éven át tartó munkájukért az újságírók Pulitzer-díjat kaptak, néhány nap múlva pedig a filmművészet legnagyobb presztízsű elismerésével, az Oscarral jutalmazhatják a filmet.

2001 júliusában új főszerkesztő érkezett a Boston Globe élére: Maty Baron korábban a Miami Heraldnál, a Los Angeles Times-nál és a New York Times-nál is dolgozott, a tapasztalt újságíró személyében mégis egy külsős, az ottani viszonyokat nem ismerő személy került a laphoz. Ennek ellenére Baron célkitűzése egyszerű és világos volt: a helyi eseményeket akarta középpontba helyezni, a Bostonra akart koncentrálni, város lakosságának akart újságot készíteni. Emellett pedig egy vadászkopó csalhatatlan szimatával érezte meg, mi az, ami igazán bűzlik: a szerkesztőség tényfeltáró munkáját végző szekcióját, a Spotlightot szinte azonnal ráállította azokra a papok által elkövetett gyerekmolesztálási ügyekre, melyekről ugyan korábban is hírt adtak, de amelyekről igazán mélyre ásó beszámolót nem csupán ők, de Amerika egyetlen másik médiuma sem közölt. A Globe négy újságírója és szerkesztőjük több hónapos gyűjtőmunkájának eredménye az a cikksorozat, mely nem csupán a bostoni ügyekről rántotta le a leplet, de abban is jelentős szerepe volt, hogy világszerte újabb és újabb esetekre derüljön fény.

A színészként jelentősen aktív író-rendező, Tom McCarthy eddig elsősorban kisköltségvetésű és apró, emberi rezdülésekben gazdag történeteket mesélt teljességgel mindennapi emberekről, ám alkalmanként fontos társadalmi kérdéseket is érintve – A látogató özvegy és frissen nyugdíjazott egyetemi tanár főhőse például egy véletlen folytán egy New Yorkban élő illegális bevándorló barátja és mentora lesz.

A Spotlight számára pontosan ugyanolyan ugrás, mint a címbéli részleg munkatársainak, akiknek újdonsült főnökük azt javasolja, ideje elmozdulni a selejtes munkaruhákat és a rendőrségi statisztikákat fókuszba állító, példás alapossággal körüljárt, ám fontosságukat és a kiváltott érdeklődésüket tekintve mégiscsak háttérbe szorítható munkák után. McCarthy pedig épp olyan elszántsággal és kérlelhetetlenséggel veti magát az ügybe, mint újságíró hősei: épp az a szívósság, alaposság és elemzőkészség jellemzi, mint a csapat tagjait, és – hangozzék mégoly szentségtörő módon is – esetenként mindkét esetben épp ez a siker kulcsa. McCarthy ugyanúgy a részletekből, apró információkból és személyes történetekből rakja össze a Nagy Képet, mint a lap munkatársai, a végeredmény pedig – részben ennek is köszönhetően – pontosan annyira mellbevágó és megrendítő, mintha a Boston Globe cikksorozatát olvasnánk.

Az újkori amerikai történelem egyik legnagyobb botrányát, a Watergate-ügyet 1972-ben a Washington Post két újságírója, Bob Woodward és Carl Bernstein robbantotta ki, és ténykedésük vezetett el végül Nixon 1974-es lemondásához. A nyomozásukat bemutató, két évvel később forgatott film, Az elnök emberei nem csak a valaha készült egyik legtényszerűbb film, de egyben valóságos himnusz az újságírás hőseihez. Majdnem 40 évet kellett várni, hogy ehhez méltó remekmű készüljön, a Spotlight pedig nem csupán egyenrangú párja, de egyúttal kötelező tananyag is mindenkinek a nyilvánosság erejéről. Mert itt nem csupán pár rohadt almáról volt szó: ezek az almák hosszú évekig hevertek a kosárban, megbújva a többi, szép példány között, és termelők, szállítók és ellenőrök kivételes együttműködése kellett ahhoz, hogy ezek ott is maradhassanak. Néhány bátor újságíró viszont elég volt hozzá, hogy ezeket felismerjék és világgá kiáltsák, ez a film pedig az ő hangos szavaik visszhangja.

Fekete Tamás