Az ember élete véget ér. Senki sem tudta ezt jobban, mint a holokausztot túlélő Kertész Imre. Érzéke volt az élethez és a halálhoz, és megvesztegethetetlen tekintetet vetett mindkettőre.
Nagy képessége volt a gyengédséghez, a humorhoz és az iróniához, valamint hajlama a teatralitáshoz, amelynek során gyakran magát állította színre, de mindig társakat keresve, akikkel összekacsinthat. Mondatai, gondolatai pontossága és dialektikája egyszeriben volt leleplező és megbékítő.
Fiatalemberként határozta el, hogy író lesz, és feladatul adta magának, hogy kidolgozza a holokauszt nyelvét. Évtizedekig a kádári diktatúra árnyékában alkotott, a nagyközönség számára ismeretlenül, de boldogan és elégedetten, mert a lényeggel foglalkozott, a feladattal, amit magára rótt. És boldogan, mert képes volt a szeretetre.
Amikor 2002-ben megkapta az Irodalmi Nobel díjat, megbecsülte a hírnévvel járó előnyöket, és megszenvedte az azzal járó elidegenedést, de mindkettőnek pontosan tudatában volt. Irodalmi munkássága és a Nobel-díj kapcsolatát egy újságírónővel való beszélgetése során így foglalta össze:
– Ne úgy képzelje az életem, hogy Auschwitzba megérkezve kinyílt a vagon ajtaja és ott engem vörös szőnyeg fogadott, amin aztán egyenes út nyílt a Nobel-díj átadásáig.
Kedvence Ady Endre volt, a magát utolsó magyarként aposztrofáló költő. Imre gyakran idézte a „Kocsi-út az éjszakában“ című versét:
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Egy alkalommal Berlinben látogatóban voltam nála, amikor keserűen jegyezte meg: – Nem sikerült elfogadtatnom a magyar kultúrával a holokauszt kultúráját… – De Imre – feleltem – épp ellenkezőleg! A nyelv amelyen megfogalmaztad ezt a kultúrát, a magyar. Bármit is gondolj felőle, az már a magyar kultúra része. – Csodálkozva nézett rám és valódi meglepetéssel hangjában mondta: – Tényleg, erre nem is gondoltam!
Kertész Imre utolsó hónapját többé-kevésbé öntudatlanul töltötte, és azt mondták nekem, egy nagy sóhajtással fejezte be életét. Össze vagyok törve, ha arra gondolok, mit jelent elvesztése felesége, Kertész Magda számára.
A párizsi Libération újságírónője kérte fel Can Togayt, hogy írjon néhány sort Kertész Imre halálára. A fenti szöveg a szerző fordítása.
