A Netflix The Ted Bundy Tapes című produkciója még azok számára is erősen ajánlott, akik eleddig szigorúan elzárkoztak a dokumentumfilm-sorozatoktól.
Joe Berlinger négyrészes szériája, teljes címén a Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes az amerikai kriminológia történetének egyik leghírhedtebb alakja, a legalább harminc nő meggyilkolásáért felelős Theodore Robert Bundy megdöbbentő történetét meséli el. Mindezt a Netflix alkotásaira jellemző tudatossággal, kidolgozott szisztéma nyomán teszi. Az epizodikus felépítésnek segítségével a készítők mind a négy részben a '70-es évekbeli pokoli történet egy-egy sajátos szegmensét mesélik el, és ezáltal jól elkülöníthető fejezetekre bontva mutatják be Bundy útját a villamosszékig. Megismerhetjük a kezdeti éveket, amikor még úgy tűnt, tehetséges jogász is válhat ebből a fiatalemberből, majd megkezdődnek a brutális gyilkosságok, hogy ezt követően megtudjuk, miként azonosították be a hatóságok Bundy-t, mint elkövetőt, majd az utolsó epizódban a bírósági tárgyalások szövevényes időszaka is elénk tárul. Mindeközben megszólalnak a história legfontosabb alakjai. Visszaemlékezéseikkel mesélnek az ügyről annak idején tudósító médiaszemélyiségek, a rendőrök és nyomozók, a jogászok és az egyik túlélő is.
Ám a legfontosabb interjúalany nem más, mint maga Ted Bundy, aki a halálsoron készített magnófelvételekről osztja meg velünk gonosz vízióit a világról, az igazságszolgáltatásról és saját magáról. Aki ezeket az anyagokat biztosította, az Stephen Michaud, újságíró és sikerkönyvek szerzője. A férfi, aki maga is kiemelt interjúalanya a produkciónak, meglátogatta Bundy-t a kivégzését megelőző időszakban, és nagyjából száz órányi hanganyagot rögzített. Ezek felelevenítésével és a számtalan archív videófelvétellel, fotóval és újságcikkel rálátást kapunk a sorozatgyilkos sokrétű, de egyik oldaláról sem pozitív figurájára. A szekrényből kiboruló csontvázak rothadt ujjai mind Bundy egy-egy jellemző arcára mutatnak rá. A női egyenjogúságért küzdő mozgalmak ellensége, önmagát megjátszó, mániákus sznob, ízléstelen showman és disszociatív, de minimum bipoláris személyiségzavarral küzdő beteg ember. De mindenekelőtt gyilkos.
És azért, hogy a figyelmünk egy másodpercig se lankadjon, miközben megismerjük ezt a gyilkost, Joe Berlinger és csapata úgy hangolja a dokumentumfilm-sorozat áramlását és tempóját, hogy amellett csak a legnagyobb bűnügyi játékfilmek mehetnek el elsárgulós irigykedés nélkül. A vágás dinamikája rendkívül erőteljes, a jelenetek láncot alkotva rántanak végig bennünket a sátáni jeleneteken, ám a tálalásmód mégsem válik kapkodóvá vagy felületessé. Épp ellenkezőleg, az interjúrészletek hatásosan simulnak egymásba, az alkotók a lehető legjobbkor váltanak a beszélők között, akik így tökéletesen kiegészítik egymást. Nagyon érdekes megfigyelni az érzelmek változatos skáláját. A megszólalók között van olyan, aki objektív tárgyilagossággal viszonyul Bundy tetteihez, míg egyesek beszámíthatatlanságára hivatkozva mentegetik a gyilkost, néhányukban pedig még évtizedek múltán is lángol a tehetetlen düh.
A The Ted Bundy Tapes legnagyobb erőssége pont itt keresendő. Nem akar befolyásolni, vagy bármilyen látásmódot sugallni. Minden nézőpontnak teret engedve, az összes aspektust részletesen kibontva prezentálja az egyik legismertebb amerikai sorozatgyilkos történetét, amelynek sokkoló hatása a mai napig érződik még a legnagyobb krimiszerzők művein is. Egy jobb világban ezek az írások meg sem születtek volna, ám amikor szörnyetegek járnak ember alakban, szükség van olyan alkotásokra, amelyek lerántják a leplet a társadalom bűnös arcáról. A The Ted Bundy Tapes pontosan ezt teszi. Előtérbe helyezi az Amerikai Egyesült Államok vérszomjas oldalát, amely nem tanúsított megbánást vagy szeretetet. Még a villamosszék árnyékában sem.
