A hőlégballon a legújabb bizonyítéka annak, hogy a német filmgyártásban a hollywoodi profizmus és a történelmi szembenézés tökéletesen megfér egymás mellett.
Tagadhatatlan, hogy a német filmgyártás meghatározó motívuma az NDK-s múlttal való szembenézés, és az ország legnépszerűbb mozgóképes exportcikkeit a vígjátékok mellett ezek az alkotások jelentik. A tavaly ősszel bemutatott A néma forradalom és az idén ősszel érkező Mű szerző nélkül között itt A hőlégballon, amely egy valós disszidálási kísérlet történetét meséli el. Köztudott, hogy a vasfüggöny egyik legjobban őrzött szakasza a két Németország között húzódó határvonal volt, és ezrek haltak bele abba, hogy megkísérelték leküzdeni ezt az akadályt. Ezeket a kudarcokat látva a kelet-németek egyre fifikásabb megoldásokat eszeltek ki a szökésre: két család hőlégballonnal kísérelt meg átjutni a határon Bajorországba.
Ugyanakkor A hőlégballont óvatosan ajánlanám azok számára, akiket elsősorban a téma politikai dimenziói és történelmi hitelesség érdekel. Ez az aspektus eléggé háttérbe szorul a filmben, bár kétségkívül céltudatosan és határozottan világít rá arra, miért akarnak emberek akár az életüket kockáztatva is elszökni az NDK-ból, és hogy a Stasi miért öl elképesztő erőforrásokat abba, hogy ezt megakadályozza. Remekül vázolja fel azt is, hogy a politikai környezetből nem sokat érzékelő gyerekekkel vagy a miliőt már megszokó nagyszülőkkel milyen konfliktusokat eredményez a felnőttek elhatározása, és hogy ők maguk is mennyit viaskodnak azzal, hogy merjék-e kockára tenni egész addigi életüket a szebb jövő halványan pislákoló reményéért.
A hőlégballon legnagyobb fegyverténye, hogy ezeken a dimenziókon nem rugózik túl sokat, éppen csak annyit foglalkozik velük, hogy a lendület még ne törjön meg, mégis elképesztően hatékonyan teszi ezt a karakter- és világábrázolást a kibontakozó thriller részévé, sőt alapjává. Ugyanis végeredményben egy színtiszta zsánerdarabról van szó, amely felváltva merít a heist filmek és a paranoia-történetek eszköztárából is. Utóbbira magyarázat, hogy a cselekmény egy része során a Stasi egyre hatékonyabb nyomozása jelenti a fő bonyodalmat hőseink számára, akik így egyszerre dacolnak a lebukás veszélyével és próbálják tető alá hozni a következő kísérletet. Michael Herbig rendező tökéletes érzékkel húzza egyre szorosabbra hurkot a főszereplők körül, és amerikai kollégáit megszégyenítő profizmussal sajtolja ki a lehető legtöbb feszültséget a film mozzanataiból.
A hőlégballon esetében a leginkább nehezményezni éppen azt van okunk, hogy annyira tankönyvbe illő thriller, hogy sokhelyütt tényleg már a tankönyvszag érződik rajta. Tisztában vagyunk vele, hogy mi lesz egyes jelenetek végkimenetele, hogy meddig fogják fokozni az alkotók a feszültséget, hiszen a produkció a hatáskeltés egyetlen lehetőségét sem hagyja kiaknázatlanul. Mondhatni, A hőlégballon már annyira németes precízséggel használja fel az összes kézenfekvő eszközt, hogy éppen ezzel öli meg kicsit az izgalmat azon rutinosabb nézők számára, akik kívülről tudják már ezt a műfaji szabálykönyvet.
Nem feltétlenül minősül tehát különleges alkotásnak A hőlégballon, mint ahogy nem is annyira sokrétű, mint a hasonló témájú darabok közül A néma forradalom vagy A mások élete, ugyanakkor jórészt képes ugyanazt a szerepet betölteni: szórakoztató formában számol be a német (és egyben közép-európai) történelem egyik sötét korszakáról. Úgyhogy már csak azért is figyelmet érdemel, mert ilyen típusú alkotások hazánkban (A berni követ kivételével) igen ritkán készülnek a kommunizmus időszakáról.
