A Három egyforma idegen felnőttként egymásra találó hármasikrek történetét meséli el egy thrillereket megszégyenítő dokumentumfilm keretei között.
Bobby Shafran számára egészen furcsa élmény volt elkezdeni az egyetemet 1980-ban: hallgatótársai kezdetben valaki másnak hitték, ugyanis egy éve ugyanoda járt a rá megszólalásig hasonlító Eddy. És hamar kiderült, hogy az egyformaságnak oka van, ugyanis Bobby és Eddy ikertestvérek, akiket születésük után különböző szülőknek adtak örökbe. Ekkor pedig egy újabb szédítő felfedezés következett: van egy harmadik ikertestvérük is David személyében. Ezzel még nem ért véget a váratlan fordulatok sora a filmben, de a Három egyforma idegen élménye akkor igazán hatásos, ha minél kevésbé vagyunk képben a sztorival. Ez láthatóan dilemma is a rendező Tim Wardle számára, hiszen egyértelműen nem egy olyan szenzációval akarja eladni filmjét, amely a 80-as évektől kezdődően folyamatosan napirenden tartott a(z amerikai) sajtó, ugyanakkor az esettel még csak most ismerkedő nézők számára is rekonstruálni szeretné a testvérek egymásra találásának thrillereket megszégyenítően csavaros narratíváját.
Tegyük hozzá, hogy az első találkozásokat és a hirtelen jött sztárstátuszt bemutató szakasz annyiban mindenképpen több archív felvételek összességénél, hogy az ikrek ismét kamera elé állnak, és rendkívül érdekes, hogy idősebb fejjel hogyan helyezik kontextusba egykori tévészerepléseiket, hírnevüket. A Három egyforma idegen mégis akkor kezd igazán elemében lenni, amikor oknyomozó riporttá alakul, és elkezdi feszegetni, hogy miért is választották el a testvéreket, és miért nem tudhattak egymásról egészen felnőtt korukig. Az alkotás játékfilmeket idéző lendülettel és dramaturgiával adagolja az újabb és újabb felfedezéseket, nagyjából úgy, ahogyan az utóbbi évek egyik legzseniálisabb dokumentumfilmje, Az Imposztor is tette. A hármasikrek története mögött ugyanis egy felettébb hihetetlen és félelmetes összeesküvés húzódik, amely részben ugyan napvilágra került az elmúlt évtizedek során, de feltáratlanul maradt részleteinek Wardle jó szimattal megy utána.
A Három egyforma idegen sallangmentesen egyesíti a megható egymásra találás riportját a tényfeltáró munkával, de nem elégszik meg ennyivel, hanem a játékidő vége felé még egy harmadik ösvényre is rátér, amely kiszakad a konspirációs krimi keretei közül, és megpróbál tanulságokat is levonni az ikrek történetéről. Ez egy kurta-furcsa finálét eredményez: természetesen üdvözlendő, hogy a Három egyforma idegen nemcsak elmeséli a sztorit, hanem elemzői szemmel is gondolkodik róla, viszont ebben a formában úgy tűnik, mintha utólag próbálna mélységet kreálni az addig látottaknak. A finálé gondolatiságának a film első kétharmadával alig van összefüggése, ahhoz viszont túl komplex téma, hogy 10-15 percben megfelelően ki lehessen fejteni és alá lehessen támasztani.
De ebben a feladatba bőven beletörne egy ennél nagyobb lélegzetvételű alkotás bicskája is, úgyhogy komoly hiányérzetünk nem maradhat amiatt, hogy a Három egyforma idegen csak megkezdi a gondolkodást, a többit pedig nézőjére bízza. A film bő másfél órája alatt így is egy minden részletében felfoghatatlan esettel fogunk szembesülni és játékfilmeket is felülmúló érzelmi hullámvasútban lesz részünk. És bár nem kellene a dokumentumfilmeket állandóan a játékfilmekhez mérni, de a szomorú helyzet az, hogy ez a kategória még mindig másodrendűnek számít, főleg, ami a mozis vetítéseket illeti. Vélhetően ez az alkotás sem fogja úgy megragadni a nézők figyelmét, mintha ugyanez a téma egy sztárokkal megtámogatott, Oscar-várományos drámában lenne kidolgozva. Pedig a Három egyforma idegen ebben a formában sem kevésbé emberi, megkapó és tanulságos, úgyhogy itt a lehetőség, hogy bizonyítsuk, igenis van igény ezekre a darabokra.
A Három egyforma idegen a Mafab - Magyar Filmadatbázis oldalán.
