A FOMO – Megosztod és uralkodsz annak ellenére az utóbbi idők egyik legjobb magyar filmje, hogy látszólag csak közösségi médiás ökörködésből áll.

A FOMO, azaz a Fear of Missing Out ("félelem, hogy lemaradsz valamiről") kifejezése az elmúlt néhány évben terjedt el, és azt az érzést írja le, amikor a közösségi média-használókat már-már rettegéssel tölti el, ha néhány órát nem csekkolják az internetet, hiszen bármikor történhet valami olyan, amiről nem kéne lemaradni. Persze igazságtalan lenne ezt a jelenséget kizárólag a Facebook és társai hatásmechanizmusára értelmezni, pont ugyanilyen FOMO, amikor milliók rohannak már a premier napján megnézni a legújabb Bosszúállókat vagy Star Warst, vagy amikor hosszú sorok kígyóznak a legújabb iPhone-t áruló boltok előtt.

A FOMO-nak azonban egy másik fordítása is akad: nem "lemaradni valamiről", hanem "kimaradni valamiből". Ez azért fontos, mert Hartung Attila debütáló filmjének főhőse, Gergő (Yorgosz Goletsas) sokkal inkább ezt éli meg. Baráti társasága, a Falka egy feltörekvő Youtuber-csapat, akik mások folyamatos szívatásával és idióta kihívásokkal szereztek maguknak minimális online hírnevet, csakhogy Gergő eléggé hátul kullog ezen a téren a többiekhez képest. Így amikor egy házibuliban barátai azt kérik tőle, hogy feküdjön le a töritanár addigra holtrészeg lányával (László Panna), a srác úgy érzi, hogy nincs választása.

Hartung Attila rendező láthatóan nem vette félvállról, hogy filmjével az általa bemutatott korosztályhoz akar szólni: az első percekben egy komplett YouTube-csatornát felépít, a továbbiakban pedig tökéletesen találja el a Facebook-élők és kihívásvideók nyelvezetét. Ezekből szándékosan amatőr videókból pedig észrevétlenül bontakozik ki egy hagyományos filmes dramaturgia, amely feltűnés nélkül váltogatja ezek a látszólag improvizatív megoldásokat és a konvencionális filmnyelvi megoldásokat. A FOMO tehát képes arra, amire a tavalyi év tinifilm-szenzációja, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) nem tudott tökéletesen megvalósítani, hogy hitelesen, de ne amatőr hatásúan ábrázolja saját mozgóképes eszközeivel a Z-generációt.

Az író-rendező ráadásul mondanivalója felépítésében is rendkívül tudatos: bár sok esetben csak annyi történik, hogy néhány fiatal ökörködik egy telefon kamerája előtt, ezekből az elejtett félmondatokból is tökéletesen rajzolódik ki, hogy hogyan kezelik a fiatalok a férfi és női szexualitást, a közösségi médiát, a barátságokat. De mielőtt nagyon ráhúznánk a vizes lepedőt a tinikre, a FOMO azt is felvillantja, hogy mindez valójában csak azért létezhet, mert van egy társadalmi közeg, amely ezt lehetővé teszi, vagy éppen még támogatja is.

Ebben fontos szerepet játszanak a remekül eltalált karakterek: leginkább Gergő baráti köre a motorja az alkotásnak, ugyanis minden megmozdulásukat zsigerből lehet gyűlölni. A három srác azoknak a hangos, ütnivaló gyökereknek az archetípusai, akiktől nőként azért szorul ökölbe az ember keze, mert minden megmozdulásuk a szexuális zaklatás határán mozog, férfiként pedig azért, mert a társaságukban fél órát sem lehet úgy eltölteni, hogy ne kelljen vetélkednünk, valamit bizonyítanunk vagy másokat pusztán szórakozásból megaláznunk.

Így az alakításokat sem annyira a színészek teljesítménye, hanem a parádés szereposztás táplálja. Bouquet Gergely, Pokorni Ábel és Sipőcz András erőlködés nélkül szemétkedik mindenkivel a kamera előtt, László Panna csuklóból hozza a saját vonzerejével még nem teljesen megbékélt tinilány karakterét, Yorgosz Goletsas a jóravaló természete és a rengeteg negatív befolyás között őrlődő főhősét. Viszont emiatt Hartung érezhetően nem tud mit kezdeni azzal, amikor nem ennyire természetesen adódó motívumokat kell vászonra vinnie, hanem színészekkel kell drámai jeleneteket eljátszani. Például Stohl András vagy Szávai Viktória szereplése látványosan színpadias a fiatalokéhoz képest, szövegeik manírosak, a vágás pedig ügyetlenebb, mint amikor YouTube-videókat és Facebook-élőzéseket pörget egymás mögött a rendező.

Hartung tehát már nem lubickol annyira, amikor egy hagyományos(abb) mozgóképes eszköztárral kell dolgoznia, bár hozzá kell tenni, alapvetően ezekben a pillanatokban sem siklik ki a film. A FOMO ilyenkor is akkor találja meg a saját hangját, amikor visszatér ahhoz a gerillafilmes, félamatőr esztétikához, ami a kezdetben domináló mobilos felvételeit is meghatározta, így lendülete, ha nem is töretlenül, de végig kitart. De már az is lenyűgöző, hogy a produkció legalább ennyire sikerre viszi ezt a koncepciót, hiszen végeredményben a filmvilág még csak erősen ismerkedik ezzel a stílussal, a FOMO viszont fontos problémafelvetéseket és komplett társadalomképet is belefűz. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy az utóbbi évek egyik legjobb és legfontosabb hazai alkotásáról van szó, amelyet - címéhez méltóan - vétek lenne kihagyni.

A FOMO - Megosztod és uralkodsz teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.