A humorista Ricky Gervais sikersorozata, az After Life - Mögöttem az élet 2. évadát néhol már fájdalmas nézni – de éppen ettől különleges.
A tavaly debütált After Life hatalmas meglepetést okozott: nem gondoltuk volna, hogy a cinikus, beszólogatós standuposok egyik legkiválóbbjaként ismert Ricky Gervais ennyire őszinte, érzelmes és bevállalós művet tud letenni az asztalra. Gervais (erősen magát adva) egy Tony nevű férfi bőrébe bújt, aki felesége elvesztése után úgy dönt, gyűlölt életével, munkájával és öngyilkos hajlamaival úgy birkózik meg, hogy mindennemű önkontrollt levetkezve azt teszi, ami neki jólesik. Természetesen a hat epizód végére belátta, hogy polgárpukkasztó bunkósága valójában nem megoldás, sőt inkább maga a probléma, de az ide vezető út minden volt, csak nem közhelyes.
A gyakorlatilag egy hosszú filmként is nézhető (és magát ennyire is nézető) évad annyira egységes és kerek volt, hogy alkotói szempontból teljesen érthetetlennek tűnt, amikor kiderült, hogy érkezik a második évad is a Netflixre. Persze nem ez lett volna az első alkalom, hogy a streamingplatform egy-egy produkcióját a teljes kreatív kudarcba hajszolta a folytatás kikényszerítésével, ráadásul a Netflix-dramedyk ezen felül még egy egészen sajátságos problémával is küzdenek. Legtöbbjük ugyanis (jellemzően éppen az első-második évad fordulóján) azzal a dilemmával szembesül, hogy vagy teret hagy a karakterek és a tematika érettebbé válásának (ezzel ugyanakkor óhatatlanul elveszti kezdeti, humoros báját), vagy megpróbálja visszahozni az első évad hangulatát (ami viszont egy helyben járásnak és regressziónak fog tűnni). Különösen látványos gyermekbetegség, hogy bármelyik utat is választja a sorozat, hirtelen olyan mellékszereplőkre kezd el hangsúlyt fektetni, akik valójában sosem voltak többre hivatottak a mellékszereplői státusznál.
Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert az After Life második évadát is ugyanez a küzdelem jellemzi: miután az első etap éppen arra futott ki, hogy Tony lenyeli szabadjára engedett bunkóságát, és megpróbál pozitívan viszonyulni környezetéhez, ezzel a humor is odavész, és amikor esetleg mégis felüti a fejét, akkor is jórészt erőltetett. Főhősünk számára pedig nincs világosan kijelölt konfliktus, hiszen a legnagyobb nehézség számára éppen az, hogy hiába van meg benne a szándék a továbblépésre, gyásza nem múlik el varázsütésre. Így vele jobbára csak annyi történik, hogy újra és újra megpróbál talpra állni, kudarcot vall, majd begubózva visszazuhan a kanapéjára. Az így keletkezett cselekmény-űrt pedig a többi figura árnyalásával, illetve egy-két kimondottan irreleváns helyzet (pl. az újság bezáratásának fenyegetése) beemelésével igyekszik kitölteni az After Life, de ezek a szálak gyalázatosan elnagyoltak és egyaránt nincs semmi kifutásuk.
Azonban akármennyire is lesújtó az összkép, és az első évad fogyaszthatóságához képest akármennyire is szenvedés nézni, a sorozat éppen ettől válik önazonossá. Hiszen ez az évad éppen arról szól, hogy Tony hiába nyerte vissza életigenlését, ez még önmagában nem a megoldás, nem a hollywoodi filmekben ábrázol végpont, hanem kőkemény, napról napra vívott küzdelem. Az After Life egyik legbevállalósabb döntése, hogy tulajdonképpen lenullázza az első szezonban látottakat, és arra világít rá, hogy a pozitív attitűd ellenére még akár lefelé is vezethet az út, és hogy "az élet megy tovább" és egyéb konzerv-tanulságok felé vezető ösvény a valóságban depresszióval és alkoholizmussal van kikövezve.
Igen, ez az évad messze nem olyan szórakoztató, és nem is olyan kiváló, mint elődje, azonban hatalmasat húz azzal, hogy mozgóképtől szinte példátlan módon eldobja a kezéből a drámaírói problémamegoldás fegyverét, és a hétköznapok fájdalmasan szürke ürességét engedi rá főszereplőjére. Az After Life második szezonjának szinte minden aspektusa kellemetlen és szenvedős, de hogyan máshogyan lehetne igazán jól megfogni a gyászt és a depressziót?
Az After Life - Mögöttem az élet adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
