David Lynch és Tapsi Hapsi ütköznek frontálisan Az Esernyő Akadémia harmadik kötetében.

A Netflien futó sorozatadaptáció második évadához időzítve a Vad Virágok Könyvműhely nemrég megjelentette magyar nyelven Az Esernyő Akadémia harmadik kötetét. A My Chemical Romance énekese, Gerard Way és a különleges stílusú művész, Gabriel Bá spirituális és fantáziadús szerelemgyereke a harmadik felvonással a trilógia legkevésbé emlékezetes darabjához érkezett, hiszen a Feledés Hotel alcímmel ellátott fejezet rendelkezik mondanivalóval, ám nem olyan erős az üzenete, mint amilyen az első kötet sokrétegű drámája volt, illetve kísérletezgetés is akad benne bőven, de azért messze nem olyan bevállalós, mint a Dallas című második rész. Azonban élvezetes és pörgős, bár néha túlzottan dadaista, a fináléhoz közeledve pedig egyre túlzsúfoltabb.

Miután túlélték saját testvérük, Vanya meg nem értettségből és elfojtott művészi ambíciókból fakadó, életveszélyes idegösszeomlását, majd a Kennedy elnök meggyilkolásának környékén félresikló tér-idő kontinuumot is helyrepofozták, az Esernyő Akadémia egy napon született, többszörösen sérült tanoncai más és más módokon igyekeznek feldolgozni az elmúlt évek traumáit. A túlvilággal kommunikálni képes Klaus drogért cserébe gazdag emberek halott szeretteit hozza vissza rövid szeánszok erejéig, a gorillatestű Asztrosrác furcsa tokiói kalandba keveredik, majd a világűrbe is eljut, a „pletykálkodással" bárkit befolyásolni képes Allison a komoly poszttraumás stresszben szenvedő Vanyát pesztrálja, a még indig gyerekbőrben élő Ötös pedig a jól bevált bérgyilkosszakmának hódol. Azonban nem sokáig temethetik fájdalmaikat pofonokba és önsajnálatba, hiszen a kétes ambíciókkal rendelkező Perseus vállalat vezetője szemet vet a Feledés Hotelre, ami nem más, mint egy elvont zsebdimenzió, ahová az Esernyő Akadémiát megalapító Reginald Hargreeves száműzte a szuperhősfamília által legyőzött rosszfiúkat.

Az Esernyő Akadémia a harmadik kötetre is megőrizte azt a fantáziadús és egyedi, amolyan kamaszos könnyedséget, amely Gerard Way zenészi énjének legjobb szerzeményeit is emlékezetessé teszi. A cselekmény ezúttal a kötet nagy részére félreteszi a csapatszellemet, és a főszereplőket saját egyéni viszontagságaikon keresztül mutatja be, a háttérben azonban szüntelen táplálja a Feledés Hotel motívumát. Ez utóbbi egyfelől még külön töltött paneljeikben is összeköti az Akadémia tagjait, visszacsatolva őket rideg apjuk, Reginald Hargreeves személyéhez, másfelől a rég- és a közelmúlt kiborulni készülő szennyeseként is szolgál, mint az elkerülhetetlen következmények metaforája.

Az Esernyő Akadémia tehát nem lett kevésbé különleges, vagyis – mondjuk ki – fura az előző két rész után, sőt, nyugodtan hívhatjuk még a korábbiaknál is szürreálisabb alkotásnak. A párhuzamos dimenziók, a kozmikus kalandok és a kísértethorrorra hajazó szeánszok valószerűtlen és elgondolkodtató képeket eredményeznek, amelyek ráadásul helyenként az absztrakt művészettel és véletlenszerűen beszórtnak tűnő statisztikai adatokkal keverednek, mintha a Twin Peaks vagy a Lost egy kommerszebb epizódjáról lenne szó, amely a szokásosnál könnyebben emészthető, de mégis olyan kiismerhetetlen, hogy utána talán David Lynch is megnyalná a tíz ujját, de Damon Lindelof biztosan. Ugyanakkor pont az ezen alkotói hozzáállásból fakadó, erősen asszociatív, inkább metaforikus és kevésbé tényalapú történetvezetés eredményezheti az olvasóban azt az érzést, hogy a Feledés Hotel nem igazán tart érdemi konklúzió felé. Mitha Gerard Way saját túlburjánzó ötletei között kapkodná a fejét, és egyszerre akarna legalább négy-öt történetet megírni mindössze egyetlen sztorinak elegendő oldalon. Vanya bűntudata és önmarcangolása például simán megérhetne akár egy önálló minisorozatot, de Klaus médiumként átélt kihívásait is lehetne tovább fokozni, különös tekintettel arra, hogy a holtakkal kommunikáló drogfüggő jelenetei egyértelműen a a kiadvány legerősebb képkockáit szállítják.

A számos, egymástól eltérő hangulatú cselekményszál azonban legalább azt lehetővé teszi, hogy a sajátos nyelvezetű művész, Gabriel Bá több oldalról is megmutassa képességeit. Továbbra is őrzi az alapvetően rajzfilmszerű ábrázolást, amely Ötös jeleneteiben például már-már Looney Tunes-i magasságokba emelkedik, ám Tapsi Hapsi és Dodó Kacsa helyett széttrancsírozott hullákat kapunk a fogócska végén. Mert bizony Bá még mindig elsőosztályúan keveri a matinéábrázolást a kegyetlen erőszak képeivel, nem egyszer megdöbbentő hirtelenséggel váltva a két hangnem között. Továbbra is szuper érzés, hogy az alkotópáros képes meglepni bennünket, ugyanakkor Bá rajzai kapcsán is az lehet az benyomásunk, hogy a kevesebb talán több lenne. A kötet végén látható vázlatrajzok és jegyzetek is egyértelművé teszik, hogy mennyi ötlet volt a kalapban, amelyből a művész nem csak a kivételesen jó elemeket emelte ki, hanem fogta, és kiborította az egészet, ezzel a fináléra karakterek óriási tömegét szabadítva az olvasóra. Sok-sok, különleges megjelenéssel bíró antagonista verődik össze, de szinte egyikükről sem tudunk meg semmit, márpedig kíváncsiak lennénk rájuk. Tény, ami tény, Az Esernyő Akadémia harmadik kötete túlzsúfolt. Rengeteg a jó ötlet, de kevés a köztük a jól kidolgozott darab.

A Feledés Hotel érdekes motívumokból építkezik olyan készítők kezei között, akik minden panelen egyértelművé teszik, hogy értik a képregényműfaj lényegét, viszont kár, hogy saját gubancos fantáziájukban néha kevésbé tudnak eligazodni, és ahelyett, hogy szortíroznának ötleteik között, inkább asszociálnak egyik szürreális képről a másikra, mintha egy megbabonázó, de nem túl logikus álomban járnánk. Mindazonáltal a kötetet záró cliffhanger felpörgeti a rajongói agytekervényeket, várakozásokat ébresztve a jelenleg készülő negyedik kötet iránt.