Col Legno A Duna című művének felvételére készül a Budapest Jazz Orchestra a B32 Galéria és Kultúrtérben, amelyre közönséget is várnak június 29-én. Kollmann Gábor zenekarvezetővel beszélgettünk.
A Budapest Jazz Orchestra 23. éve lép fel neves magyar és külföldi előadókkal kiegészülve. Hogy fogadták Col Legno hazai kortárs zeneszerző megkeresését, hogy a Dunáról szóló, big bandre írt művét előadják? 

A Budapest Jazz Orchestra az elmúlt hosszú idő alatt gyakorlatilag számos stílusban bizonyított; világszínvonalú nemzetközi szólistákkal is készítettünk lemezt illetve játszottunk koncerteket, és azt gondolom, hogy a kortárs zenei sikereink is kiemelkedőek. Az elmúlt évek során gyakran előfordult, hogy valaki teljesen mai zenével keresett meg minket és nagyjából kétévente fel is veszünk kortárs szerző által írt lemezeket. Egy ilyen megkereséskor a mai modern technikai háttér segítségével végighallgatjuk az anyagot, és azon túl, hogy a zenekarnak jól álló dolgok közül válogatunk, arra is mindig kíváncsi vagyok, hogy a mű valóban big bandre íródott-e vagy sem. A big band 17 féle hangszer összeállítása, így szerencsés, ha valaki ismeri a fortélyait és úgy írja meg a művet, hogy az valóban big band szerűen szólal meg.

A bajai Vízi Színpadon mutatták be a művet 2019. júniusában. Már akkor tervben volt, hogy előbb-utóbb rögzítik a maga nemében friss, izgalmas anyagot?

Ez akkor még nem merült fel. Bár klasszikus értelemben nem big band lemezanyag, mégis teljes és nagyon eredeti alkotásról van szó. Érdekes produkció, melyben tulajdonképpen egy történet köré szövődik egyfajta képi zene, amely folyamatosan helyszínekre, történelmi eseményekre utal. Az ősbemutató alkalmával eredetileg vízködre történő vetítés is kiegészítette volna a koncertet, de ez az akkori helyi időjárási viszonyok miatt akadályokba ütközött.

Kockázatos vállalás-e Smetana Moldvája után Közép-Európa leghosszabb folyamáról zeneművet írni? Mi fogta meg Col Legno zenéjében?

Azt gondolom, hogy a Duna nagyon jó választás. Ez a folyó Magyarország történelmében és a mai Magyarország jelenében is nagyon fontos szerepet töltött és tölt be. Nyilván a témán kívül a zenére is figyeltem, hiszen bármiről lehet zenét írni, akár egy megterített asztalról is. Az első pillanatban megfogott a mű egyedisége, hozzá kell tenni, hogy nem egy zenét rutinból big bandre író szerzőről van szó. Az egyedi dolgok mindig sokkal izgalmasabbak és ennek az ötletnek az eredetisége elvitathatatlan.

A szerző különböző zenei stílusokat sorakoztat fel a Duna egyes magyarországi szakaszaihoz kapcsolódó történetek, történelmi események megelevenítésére. Mekkora feladat volt a hangszerelés, illetve hogyan fogadták a zenészek ezt az összetettséget, az elsőre talán furcsa eklektikát? 

Azt gondolom, hogy magának a zeneszerzőnek okozhat leginkább fejtörést, hogy hogyan írja hangszerekre, amit meg szeretne jeleníteni. Vannak nyitottabb és konzervatívabb zenészek a zenekarban; van, aki inkább komfortzónáján belül szeret megnyilvánulni a színpadon  és van olyan is, aki kimondottan örül, ha új kihívásokkal találja szemben magát. De tulajdonképpen egy ekkora közösség nem tud szavazás alapján működni, tehát ha a zenekar vezetése úgy dönt, hogy egy munka megvalósul, akkor az mindenkire nézve ugyanazt jelenti. Kortárs zenében játszottunk ennél sokkal elvontabb műveket is, mint amilyen ez. Játszhatóság szempontjából természetesen nagyon sok múlik azon, hogyan van lejegyezve egy adott mű. Egyáltalán nem mindegy, hogy számunkra könnyen olvasható a kotta vagy sem, de ez esetben nagyon jól együtt tudtunk működni a zeneszerzővel.


Mindenkinek fűződnek ilyen-olyan emlékei a Dunához...

Véletlen egybeesés, hogy másfél évvel ezelőtt költöztem 300 méteres távolságba a Dunától, itt Budafokon. Nagyobb túrákat a holtág környékén szoktam tenni, rendkívül izgalmasnak találom, mikor a folyó visszavonul és az ártéri részt be lehet járni. Nagyon jó fotókat is készítettem, mikor a medernek egy nagyobb része látható volt. A Duna-parton halad egy bicikliút, melynek mentén hol látszik a folyó, hol nem. Sajátos érzés számomra egy ekkora folyó mellett kerékpározni, a víz ereje, energiája mindig lenyűgöz.

Szükségesnek találja, hogy a munkafolyamat során a muzsikusok előhívjanak magukban egy-egy kedves dunai emléket, mely segítheti őket játékukban? Működik az ilyesfajta beleélés, „belehelyezkedés”?

A bemutató koncert a Duna egyik mellékágán, a Sugovicán volt a bajai Vízi Színpadon. Konkrétan bent ültünk a vízen sok méterre a parttól és az esti szúnyoginvázió sem maradt el, tehát ez már önmagában egy maradandó élményt biztosított. S bár a pandémia miatti leállás most már másodszor érintette ezt a lemezfelvételt, mivel külföldre is kaptunk meghívásokat, azt gondolom, hogy ezt a darabot sokat fogjuk játszani, így a zenekar tagjai is biztosan gondolkodni fognak azon, hogy melyik részéhez milyen módon tudnak kapcsolódni.

Mennyi improvizációt enged ez a zenemű?

A big band műfaj jellemző mértékben tartalmaz improvizációt. Eredendően a big band zene nem az abszolút improvizációról szól, érdekes módon mindig egy esszenciális kivonata egy adott korszak jazz zenéjének. Minden korszaknak megvoltak a jellemző big bandjei és a jellemző hangzásai is, és igazából ezen van a hangsúly. A jazzen belül a big band egyfajta zenei elképzelésnek állít emléket, ezen belül nagyon sok minden engedett, tehát semmiképp nem szabad úgy elképzelni, mintha ez a darab valamilyen erős kötöttséget diktálna. Mindenesetre azt gondolom – és aki játszott már big bandben, az tudja – , hogy ez a formáció a megírt részeknél is hihetetlen sokféleképpen tud megszólalni, talán ez az egyik legnagyobb erénye. Ezzel együtt természetesen mindig hallhatók benne hangszerszólók, de az összjátékon van a legnagyobb hangsúly.

Egy lemezanyag rögzítése és kiadása nem egyszerű. Hogyan sikerült erre forrást biztosítani?

Ahogy azt említettem, ennek a műnek nagyon jó a fogadtatása, vélhetően a cím és a téma is segít. A projekt úgy az üzleti élet részéről, mint a kulturális kormányzat részéről támogatást élvez, tehát az anyagi háttér jelen pillanatig biztosított, sőt, a lehetséges külföldi bemutatók is kaptak már állami támogatást.

Az élő közvetítésen túlmenően készül rögzített képanyag is a mostani lemezfelvételről?

Tekintettel a járványügyi helyzetre, az eredeti tervek szerint online közvetítéssel történik a lemezfelvétel, tehát akik csatlakoznak majd a megtekintéshez kijelölt csatornához, élőben követhetik a lemez felvételét, ami éppen ebből kifolyólag koncertszerű lesz. Vagyis nem arra készülünk, hogy sok részletben összevarrjunk egy kész végterméket, hanem koncertszerűen fogjuk előadni. A pályám elején öreg zenészekkel játszottam és náluk például elképzelhetetlen volt, hogy valamit kettőnél többször eljátsszanak a stúdióban. Nyilván ez egy szélsőségesnek tűnő álláspont, ám van benne igazság, mert a legelső eljátszásnál elmennek a legjobb energiák és aztán az ember a hibákra fókuszál és azokat próbálja elkerülni. De a zene nem arról szól, hogy hibátlan. Kell, hogy szóljon valamiről és csak akkor nincsenek benne hibák, ha a tökéletességnek mindenáron alárendeljük a zenei szempontokat. Minél többször játszunk el valamit, annál kevesebb dologról tud szólni, mert kiég, eltűnnek azok az első invenciók, amelyek az elején még megvannak. Tehát élőben megtekinthető lesz a közönség számára a felvétel. Ugyanakkor szeretném azt is, ha egyfajta multimédiás lemezen narrációval együtt megjelenne, hogy hallhatóak legyenek azok a rövid szövegek is, melyekre az egyes tételek épülnek. Illetve a zenéhez kapcsolódnak képi anyagok is, melyek a stúdiófelvétel képeivel összevágva adnának egy hátteret s így audiovizuális kompozícióként is elérhető lenne.

Big bandjük évente tart szakmai napokat, tavaly ősszel még épp sikerült megrendezniük egy workshopot. Jellemző az, hogy egy-egy ilyen évenkénti műhely után alkotói kapcsolatban maradnak a résztvevőkkel?

A legutóbbi rendezvényekre jellemzően már zömében a különböző  iskolákban intézményes formában jazzt tanuló fiatalok érkeztek viszonylag nagy számban, illetve olyan fiatal és középkorú zenészek, akik valamilyen magyarországi fél profi vagy amatőr big bandben játszanak. Így a téma és a közös nyelv hamar kialakul, csupán annyi a dolgunk, hogy olyan előadókat találjunk, akik ennek a közösségnek perspektívákat tudnak mutatni. Az a legfontosabb, hogy valamilyen módon megfoghatóvá tegyük ezt az egészet, vagyis megerősítsük a gyakorlati megközelítést és a műfaj biztos kezelését. Ennél a művészeti ágnál mindenki önmagában egyéniség, tehát nem kell nagyítóval keresnünk az érdekes embereket.

Van érdeklődés a kezdő, fiatal zenészek részéről a big band műfaj iránt? Mennyire fontos a big band utánpótlás-nevelés?

Volt ennek egy komoly felfutása. A 2000-es évek elején kezdtük szervezni a big band találkozókat és – nem állítom, hogy kizárólag a BJO katalizátor tevékenységének köszönhetően – ez 2010 környékére sok tényező szerencsés együttállásának köszönhetően egy nagyon sok résztvevős, 18-20 zenekar által is látogatott rendezvénnyé duzzadt. Aztán később különvált a szakmai rész, amit elsősorban mi tanárok, illetve az általunk delegált előadók és művészek adtunk és adunk. Erősítettük a rendezvénynek a gyakorlati részét, hogy valamifajta információcsere jöhessen létre, mert bár mi hivatásos zenészek ezzel napi szinten foglalkozunk, ezt sokan nem tehetik meg Magyarországon. Professzionális szinten ez egy nagyon drága zenélési forma, mondhatni úri muri, de olyan szerencsésen alakult az életünk, hogy az elmúlt két évben – kis túlzással – szinte hetente adhattunk egy koncertet. A koncertek és próbák kapcsán úgy 150 alkalmat töltünk együtt egy évben, ami nagyon sok, ennek hatására rengeteg olyan tapasztalat van a hátunk mögött – látásmód, szakmai és nem szakmai dolog is – amit nagyon szívesen osztunk meg másokkal. Igyekszünk a műfaj tanulható részének megtanítására és tudatosítására fektetni a hangsúlyt.

Esszenciálisan mi az, amit egy mester feltétlen át akar adni növendékeinek?

Azt amit igazából nem lehet, vagyis magát a rutint. Egy kezdőt egy haladó profitól a rutin különbözteti meg. Nyilván a tudást lehet mérni, de a túl sok tudás nem mindig válik egy zenei produkciónak az előnyére és nagyon nehéz meghatározni, hogy mi az a minimális tudás, amikortól egy zenei produkció működhet. Aki rendelkezik rutinnal, az sokkal biztosabb kézzel nyúl mindenhez, mint aki még csak kísérletezik. Aztán a rutin átalakul saját tudássá, ezért előfordul az is, hogy ugyanarról a dologról két ember különböző módon beszél. Ezek a tapasztalati úton megszerzett ismeretek a tudás legfontosabb részét képezik és egy fiatalnak megkönnyíthetik az útját, ha ezekhez az információkhoz korán hozzájut. Nagy segítség, ha nem neki kell- tizenöt-húsz dologból kiválasztani azt, hogy mi legyen a következő lépés, hanem van valaki, aki már előtte végigcsinálta előtte és útba tudja igazítani.

A Duna lemezfelvételén túl milyen terveik vannak a zenekarral erre az évre?

Nagyon sok élő koncertes felkérésünk van, de ugye egy éve ezek mindig eltolódnak. Az amerikai világsztárral, Peter Erskine-nel is lenne közös koncertünk egy hazai színházban, melyet most már másodszorra kellett elhalasztanunk. A fokozott járványveszély miatt az elmúlt időszakra mi is leálltunk, és most a szigorítások feloldásával kerül sor A Duna lemezfelvételére is, melyet egyébként további három illusztris helyen is előadunk a nyár folyamán, többek között a Visegrádi Királyi Palotában. Emellett még két másik magyar szerző darabját is rögzíteni szeretnénk ebben az évben.