Megjelent Pengő Csaba Circles című lemeze, amelyen más hangszer nem is hallható, csak a nagybőgő. Ennek ellenére – vagy épp ezért – rendkívül izgalmas anyag született. A szerzővel beszélgettünk.
Tekintsünk el a kategóriai besorolástól. Ez egy abszolút művészalbum...
Köszönöm, terveim szerint annak készült. (Szerényen mosolyog.) Mindig az az igazán jó, ha a hallgató dönti el, hova sorolja az adott zenei anyagot. Nehezen tudok műfajokban gondolkodni, mert a középkori zenétől kezdve a kortárs zenéig minden műfajt szívesen hallgatok. Kicsit olyan ez, mint amikor azt a rengeteg dolgot, amit tanultál és hallgattál beleteszed egy darálóba és abból elkészül valami remélhetőleg egyedi. Most ez a lemez lett belőle. Tehát valóban nem műfajokban gondolkodtam, hanem egy kerek egész zenei produktumot szerettem volna a közönség elé tárni, amely bemutatja a nagybőgő sokrétűségét, a benne rejlő lehetőségeket, persze a zenei szempontoknak alárendelve.
Mit gondolsz, mi az ami miatt valaki meghallgat egy olyan lemezt, amin csak a nagybőgő dominál?
Az emberek általában nem vesznek a kezükbe ilyen albumot, egy nagybőgő szólólemez eleve nem túlságosan gyakori, széleskörű igény talán nincs is rá, de azt gondolom, ha valaki elég nyitott, akkor meghallgatja, és aztán kiderül, hogy tetszik-e neki vagy sem. Van például egy kedves ismerősöm, aki nemrég rendelt egy példányt, majd elárulta, hogy először csak becsületből akarta végighallgatni, de végül még négyszer meghallgatta. Valahol lehet, hogy ez a normális, mert ami mindenkinek tetszik az manapság már gyanús. (Nevet.) Tehát mindenképp kell egyfajta kíváncsiság és a megismerési szándék, hogy mi az, ami a zenében még létezhet. Bár nem tudom az embereknek milyen zenehallgatási szokásaik vannak, de tegyük fel, ha valaki mindig csak elfogadja azt, amit épp valamelyik zenemegosztó portálon kap, mert mondjuk háromszor rákeresett valamire és az alapján leszűkül, hogy körülbelül mit szeret hallgatni, már messze kerül az egyéb zenéktől, amelyek akár érdekelhetnék is. Így azért elég kevés az esélye annak, hogy olyan dolog is eljuthasson a hallgatóhoz, amit addig még sosem hallott. Sajnos az is egyre ritkább, hogy valaki egyáltalán ember által játszott zenét hallgat, mert a világ nem ebbe az irányba halad, ezt el kell fogadni. Sok műfajról pedig eleve sztereotípiák élnek, a nagybőgő koncerteken is találkozom olyan emberekkel, akik kellemesen meglepődnek azon, hogy mennyire nem megszokott hangok jönnek ki ebből a hangszerből.
A számok címeiből ki lehet következtetni, hogy milyen témák foglalkoztattak komponáláskor. Emlékeket, érzelmi állapotokat is megfogalmaztál a zenédben? Esetleg képek jelentek meg előtted s azokhoz társítottad a hangokat vagy egyszerűen csak elkezdted pengetni a bőgőt és útjára engedted mindazt, ami jött?
Leginkább bizonyos hangulatok azok, melyek inspirálnak gyakorlás közben. Eszembe jut valami kis ötlet, és azt próbálom meg felépíteni egy egésszé. Ha összetettebb a darab, akkor hosszú idő is eltelhet, míg az egyes részek megszületnek, összecsiszolódnak.
Van egy munkamódszered, amely alapján haladsz?
Előfordul, hogy feljegyzek vagy felveszek részleteket, de többnyire az egész a fejemben van mindaddig, amíg azt nem érzem, hogy elkészült. Ez akkor következik be, ha átment a saját „esztétikai szűrőmön”. Ha egy egész számot lekottázok, az mindig a legutolsó művelet. Így egyszerűbb a memorizálás is, és azt hiszem, hitelesebb saját szólódarabokat játszani fejből, mint kottakupacot bújva.
El tudnád pontosan ugyanígy játszani az albumot az elejétől a végéig? A mindennapokban is ennyire jellemző rád a precizitás?
Ha nem is pontosan ugyanígy, de azért nagy százalékban igen. A lemezen egyaránt hallhatók olyan számok, amelyek jobban elviselik az improvizációt és vannak hangról-hangra megírt darabok. Ami a precizitást illeti, az élet bizonyos szegmenseit tekintve precíz vagyok, igen. (Felnevet.) Ha valaki azt kérdezi, hogy X zenekarnak a 4 évvel ezelőtti próbafelvétele megvan-e, akkor azt napra pontosan vissza tudom keresni, de ha azt vesszük, hogy mennyire van nagy rend a lakásban vagy le van-e mosva a kocsi, az egyáltalán nem érdekel. Tehát ami érdekel, abban precíz vagyok, ami kevésbé érdekel, abban nem igazán.
Mindent tudsz már a hangszeredről vagy akad még újabb és újabb felfedeznivaló? Van-e lelke a nagybőgőnek és ki lehet-e teljes mértékben ismerni?
Egyáltalán nem tudok mindent a hangszerről és nem is fogok mindent megtudni róla soha. Ahány műfaj, annyi élet kell ahhoz, hogy legalább egy területen majdnem mindent megtanuljon az ember. Az elmúlt évszázadok során sokféle ismeretanyag halmozódott fel, legfeljebb igyekezni lehet, hogy minél többet sajátítsunk el ebből. 1998 óta játszom ezen a nagybőgőn, előtte csak egyetlen egy másik volt. Ez a hangszer nagyon közel áll hozzám, kívülről-belülről alaposan ismerem, a játékmódomat is teljesen ehhez igazítottam. Úgy érzem, mintha lenne lelke. Egyébként épp most készítettünk az egyik barátommal egy új bőgőt. Három éve kezdtük, igazán nem kapkodtuk el. Nagyon izgalmas folyamat volt, de nem tudom, hogy milyen lesz a viszonyom vele.
Mondhatjuk, hogy öntörvényű hangszer, akár egy megszelídítendő vad?
Nagyon nehezen játszható hangszerről van szó, nem lehet technikailag tökéletesen uralni, de azt sem engedi meg, hogy hetekre magára hagyjuk. Csak folyamatos gyakorlással lehet tartani a színvonalat, vagy reményteljes esetben fejlődni. Fizikailag is nehéz rajta a játék, rengeteget számít, hogy mennyit játszik az ember. A bőgő egészen más szerepet tölt be nálam, mint például a basszusgitár, amit – bár nagyon szeretem – csak zenekari kísérőhangszernek használok. A bőgőben számomra sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek, rengetegféle hangszínt lehet kicsikarni belőle, melyeket a lemezen igyekeztem be is mutatni.
Egyfajta elhívásnak érzed, hogy népszerűsítsd hangszeredet?
Amikor ezeket a darabokat játszom, olyankor nyilván népszerűsítem is, igen. Így talán új dolgokat is megismerhetnek a nagybőgőről a zene és a hangszer iránt érdeklődők, de nem érzem azt, hogy küldetésem lenne a népszerűsítés.
Blues zenével indultál, ezután klasszikus zenei konzervatóriumba jártál Békéscsabán, ahol 16 évesen kezdtél nagybőgőzni, majd elkanyarodtál a jazz irányába. Kik voltak a mestereid, akik meghatározták zenei orientálódásodat?
Összesen két kiváló tanárom volt, Horváth Elek és Berkes Balázs, akiktől nagybőgőzést tanultam és akiknek dedikáltam is egy-egy számot az albumon. De az ember természetesen hangszeres tanárain kívül más zenetanároktól (szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet) és bizonyos kollégáitól is nagyon sokat tanul, akikkel összehozza a sors. Van néhány zenészkolléga, akiktől én is sok mindent elsajátítottam. Közülük kiemelném a zongorista Nagy Szabolcsot, aki – mint zeneszerzés, zeneelmélet tanár – a főiskolai felvételire is felkészített és nagyon sok ismerettel gazdagított a már majdnem harminc éve tartó közös zenélésnek köszönhetően. És a tanulás elengedhetetlen részeként nagy szerepet kap a sok zenehallgatás is. A zenei stílusok és különböző szerzők elég széles skáláját hallgatom, vannak kifejezett kedvenceim, mint például Maurice Ravel, vagy Arvo Pärt.
A maga nemében egyszerű, letisztult, antik hatású a lemez borítójának témája és színvilága, mely a szlovén Inexhaustable Editions nevű kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan talált rád a kiadó – vagy te találtad meg őket?
Ágoston Béla ajánlására Kiss Györgyöt kérdeztem meg, nem tud-e egy olyan kiadót, amelyet érdekelhet egy ilyen jellegű anyag. Az ő javaslatára vettem fel a kapcsolatot a Ljubljanában élő Juhász Lászlóval, az Inexhaustable Editions kiadó vezetőjével, aki igen nagy örömömre kiadta ezt a lemezt. Laci igen konstruktívan vállalt szerepet a kiadvány létrejöttében. A kiadó gondozásában megjelenő albumokat rendkívül igényes kivitel jellemzi, ez nagyon megtetszett. Fontosnak tartom ezt, mert igazán ebben van különbség az internetről innen-onnan letölthető hanganyag és az eredeti, fizikai példány között. Míg az előbbi csak egy fájl a sok ezer között, addig az utóbbi jó esetben egy összművészeti produktum. Borítóképnek én ajánlottam Gábor Béla néhány fotóját, melyek közül együtt választottuk ki az előlapon láthatót. Hangulatilag és érzésekben nagyon megfogott a kép régies hatása, amely igazából egy több évtizede összetekert negatív filmtekercs kockája. A grafikai munkát Szakács László végezte, a belső fényképek Marton Zoltán munkái, aki a címadó kompozícióhoz videoklipet is készített. A belső szöveget – melyet igen sokan méltattak – Szász Emese írta és Richard Robinson fordította angolra.
Milyen műhelytitkokat tudhatunk meg a felvételekről? Talán ennél egyszerűbb feladata nem is lehet egy hangmérnöknek, mint egyetlen egy hangszer hangját rögzíteni.
A hanganyag több mint két évig készült, egyértelműen a minőség volt a cél és szerencsére időben nem voltunk behatárolva. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden nap rögzítettünk, hanem egy-egy felvételre mindig alaposan felkészültünk. A zenedarabok egy része is ez alatt a két év alatt keletkezett. Életem eddig legnagyobb stúdiómunkája volt ez, pedig már rengeteg anyagot volt szerencsém rögzíteni. Nagyon nehéz egy szál nagybőgőt felvenni, rengeteg felkészülést, koncentrációt igényel mind a hangszerestől, mind a hangmérnöktől. Azt mondják, hogy nincsenek véletlenek, s ha így van, akkor erre a lemezre a jó sors nagyszerű embereket verbuvált körém. Gazdag László – akivel a rögzítések során jó barátságba is kerültünk ─ egy személyben végezte a felvétellel kapcsolatos összes munkát, ami egy igen sokrétű tevékenység. Bátran állíthatom, hogy a kezéből kikerült felvétel hangminősége világszínvonalú lett.
Azt tudjuk, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, de könnyebb a helyzet két bőgős esetében? Bögöthy Ádám játéka is hallható az albumon, melyre négy duótok is felkerült.
Ádámmal nagyon jó barátságba kerültünk és összeállt egy nagybőgőt népszerűsítő tizennégy előadásból álló ismeretterjesztő sorozatunk. Ezen a négy számon kívül vannak más duódarabjaink is, melyeket az előadásokon játszunk és persze beszélünk a nagybőgő történetéről, stíluspéldákat, technikákat mutatunk meg. Szerencsére előfordul, hogy az előadás közben a közönség is kérdez, ezt kiváltképp szeretem, mert néha olyan kérdések is felmerülnek, amelyek egyébként bennem sem feltétlen fogalmazódtak még meg.
Tervezel lemezbemutatót?
Természetesen, bár a vírushelyzet sajnos ennek eléggé keresztbe tesz. Eleve nem könnyű olyan helyszínt találni, amelynek mérete, hangulata és akusztikája megfelel egy ilyen jellegű – kis létszámú, hangosítás nélküli – koncerthez. Egy zártkörű lemezbemutatóm már volt, de tervezek még néhányat országszerte. És természetesen titkon azt is remélem, hogy egy-két külföldi helyszínen is be tudom mutatni a lemezanyagot.
