Bereczki Enikő generációkutató nemrég megjelent könyvében a Z generáció sokszínű digitális világának démonizálása helyett szórakoztatóan segíti az olvasót a mai fiatalok megértésében.
Bereczki Enikő úgy látja, a problémafeltárás önmagában kevés, kellenek eszközök is. Mint mondja, sokan a tudományos TikTok-videókon, instaverseken és a slampoetryn keresztül közelednek a kultúrához, a tanuláshoz, ami túlmutat a hagyományos kereteken, hitelesítési faktorokon. A rejtélyes Z generáció szerzőjével beszélgettünk.
Számos kamaszokat, fiatal felnőtteket érintő veszélyről és kihívásról írsz, A rejtélyes Z generáció – Együttműködés a mai tizen-huszonévesekkel című könyv mégsem a mai Z generáció bírálata, hanem egyfajta segítőkönyv, amelyben eszközöket is adsz ahhoz hogyan lehet kapcsolódni a mai fiatalokhoz. Szándékosan kerülted az „ezek a mai fiatalokozást!”?
Fontos ismerni az aggodalomra okot adó jelenségeket, amelyekre gyakori és természetes reakció a felháborodás, a sajnálkozás, a tehetetlenség vagy éppen a szörnyülködés. Ezek mind helyettesítő vagy parazita érzelmek. Eric Berne tranzakcióanalízis elmélete szerint. Azonban hiába éljük meg ezeket, nem segítenek rajtunk, csak az energiánkat emésztik fel. Az információ tehát önmagában nem elég: eszközökre, problémamegoldó gyakorlatokra van szükség. Ez az elv vezérelt a könyv írása során.
Egyébként az "ezekamaifiatalokozásért" a kutatók az emberi emlékezet jellegzetes működését okolják. Ez nem más, mint amikor a középkorúak vagy az idősek a fiatalkori emlékdarabkákat későbbi, felnőttkori tapasztalatokkal kiegészítik: ezzel magyarázható, miért lehetséges, hogy ifjúkorukat felidézve többnyire pozitív irányban eltorzított emlékek jutnak eszükbe. Ez azt is jelenti, hogy ha a saját kamasz-fiatalkorunk felidézése nem mindig jó stratégia, ha empatikusabban szeretnénk a fiatalokhoz fordulni.
Mi lenne célravezetőbb?
Többek között Karl Mannheim (Mannheim Károly) magyar származású szociológus a generációmeghatározására érdemes figyelni. Nagyon leegyszerűsítve azt írta, hogy a fiatalkori közös tapasztalatokon, eseményeken, élményeken – a gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális, technológia változások – alapuló közös sors által lesznek részesei ugyanazon korosztály tagjai egy nemzedéki kultúrának. Vagyis magát a korszellemet kell megfigyelnünk ahhoz, hogy valós képet kapjunk egy adott nemzedék generációs karakterisztikáit meghatározó ifjúkori tapasztalásokról, amelyek mentén képesek leszünk jobban megismerni és megérteni őket. Ha megpróbáljuk fiatalkori énünket belehelyezni a jelenlegi korszellembe, akkor rádöbbenünk, hogy mi sem vennénk könnyedebben a mostani akadályokat, mint a most élő ifjú generáció tagjai. Az előítéletek enyhítésének máig egyik leghatékonyabb módja az ismeretszerzésen kívül, ha beleképzeljük magunkat a másik ember helyzetébe.
Több dolgot említettél Mannheim kapcsán: gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális, technológia változásokat. Ezek közül melyik határozza meg leginkábba generációk közötti viszonyokat?
A kulturális, társadalmi változások mellett a 20. század végén, a 21. század elején kiemelkedő szerephez jutott a technológia, amelynek robbanásszerű fejlődését elsőként az akkor, az ezredfordulós fiatal generáció – az Y-generáció – tudott leghatékonyabban és legnyitottabban nyomon követni és mindennapjaiba integrálni. Ezzel rögtön ki is vívta az idősebbek rácsodálkozását, ritkábban csodálatát, vagy éppen meg nem értését, akár felhorkanását, megbotránkozását. Már ekkor lehetett érzékelni, hogy a technológia vízválasztó a generációk között. 2021-ben megkérdeztem 700 13 és 25 év közötti fiatalt egy online felmérésben, hogy szerintük az internethasználatban lévő különbségek mennyire felelősek a generációk közötti különbségekért, szakadékért. A válaszadók többsége – közel 60 százalékuk – szerint 50 százalékban, közel 30 százalékuk szerint pedig teljes mértékben a technológia a felelős ezért. Hallani, hogy médiabuborékba zárva fogyasztjuk az online tartalmakat. Ez a médiaburokba zárt elszeparáltság a különböző generációk között nagyon látványos. Keveset tudunk mi idősebbek arról mi is történik a fiatalokkal, amikor nem látjuk őket, amikor az online térben mozognak. Többek között ezért is olyan rejtélyesek számunkra.
Mondanál erre példát?
Ha azt mondja egy Z generációs egy X-generációs vagy babyboomer családtagjának, tanárának vagy munkatársásának, hogy hétvégén nézte amint Pokimane vagy TheVR streamelt a Twitchen, valószínű, hogy az idősebb beszélgetőpartner nem tud kapcsolódni a témához…
Több, a Z generáció körében népszerű influenszerrel készítettél interjút, amelyek részletei a könyvedben is szerepelnek. Miért tartottad fontosnak, hogy ezeket a történeteket közelebb hozd az idősebbekhez, akik lehet, hogy még nem is hallottak ezekről a youtuberekről, tiktokerekről?
A Z generáció online világban befutott idoljai rengeteget tudnak mesélni arról, milyenek is a mai fiatalok. Az ő tartalmaikat fogyasztják, velük vannak interakcióban a live-okon, a streameken, az ő posztjaik alatt szavaznak, veszekednek vagy éppenséggel hasznos információkat cserélnek egymással. Arra törekedtem, hogy lássuk meg azt, hogy nem csupán a Kindertojás-bontogató, rohangáló csirkéket vagy mobiltelefon-darálókat bemutató, tömegkulturálisan értéktelen tartalmak érdeklik ezt a generációt. Számtalan igényes szórakoztató, oktatóvideóhoz is hozzá lehet férni.
Mégis felhozod egy fociedző történetét, aki azt tapasztalta, amint kezükbe kapták a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok az okostelefont, úgy hagytak fel az edzésekkel…
Így van, mert hiába demokratizálódott a tudás, hiába hozzáférhetőek koncert-színházközvetítések, az oktatóvideók akár ingyen is, épp azok nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, akik leginkább rászorulnak. Rendkívül szomorú tény, hogy a perifériára született gyerekek, fiatalok nem tudnak élni a digitális tartalmak óriási, esélykiegyenlítő lehetőségeivel. Nincsenek tisztában azzal – mivel nem tanítják meg nekik – hogyan állíthatnák a technológia adta ingyenes lehetőségeket a tanulás, az ismeretszerzés, a boldogulás, a hátrányos társadalmi helyzetükből való kitörés szolgálatába, hanem – a kutatások szerint is – csak szórakozásra használják. Az sem mindegy otthon milyen tartalmat fogyaszt a szülő akár a tévében, akár a közösségi médiában, mert ezzel is példát mutat a gyerekének. A szülők kulturális tőkéje és igénye is hatással van arra, hogy a gyerekük majd milyen online tartalmakra lesz vevő. Az oktatási rendszernek rendkívül fontos feladata kellene, hogy legyen az, hogy igényt generáljon a hasznos, igényes tartalmak felkeresésére, motiváljon az ingyenesen hozzáférhető tudás megszerzésére, „kultúrafogyasztásra” és megtanítsa a diákokat a kritikus gondolkozásra is.
A kritikai gondolkodásról eszembe jut, amit írtál az online pornográf tartalmak a fiatalokra gyakorolt hatásairól írtál. Azt kifogásoltad, hogy főként a legfiatalabbak gyakran azt gondolják az a szexualitás hiteles bemutatása…
Olyan kultúrában élünk, amelyben a tinik több pornót néznek, mint eddig bármikor, és sokan tizenegy-,kettő évesen már meztelen képeket kéregetnek egymástól. Ezek nem szélsőséges esetek. Rendszeresen járok iskolákba programot tartani és szinte már nincs olyan intézmény, ahol ne kellene ilyen vagy hasonló problémákkal is szembe nézni. Érdekes, hogy még Zsozé Atya is (a kőművesből a videójátékos közösség megkerülhetetlen alakjai közé emelkedett influenszer, jelenleg az ország egyik legnépszerűbb streamere – szerk.) családos édesapaként egy beszélgetés során bevallotta mennyire aggódik kamaszgyerekekért. Félelemének oka, hogy az egymással való találkozás közben teljesen kimarad ennek a generációnak az életéből, illetve az interneten történik meg, ami nagyon személytelen, és sokkal lényegre törőbb, agresszívabb. Amikor fiataloknak adok elő, workshopot vagy rendhagyó osztályfőnöki órát tartok, ez az a téma, ami alatt a légy sem zümmög. Sajnos sok családban ez tabutéma, pedig nagyon érdekli a fiatalokat és a szívük mélyen sokan nagyon vágynak az igazi, mély szerelemre a pornóban látott érzelem nélküli nyers szex helyett. Amikor egyszer felvázoltam a szerintem helyes sorrendet – barátság, szerelem, elköteleződés, intimitás- képzeld el, hogy hatalmas taps tört ki.
Rendszeresen részt veszel többféle hazai és nemzetközi ifjúsági programon hosszú évek óta. Látsz valami változást?
Húsz év alatt a legfeltűnőbb változás a nemzetközi programokon az, hogy ma már a világ különféle tájairól érkező fiatalok jellemzői valóban közösek, és mindenki nagyon jól informált. Amennyiben van egy fiatalnak internethozzáférése – és a fejlett és a fejlődő országokban mindenkinek van –, ugyanazok a kulturális termékek jutnak el hozzájuk, éljenek akár egy kis magyar faluban, akár egy amerikai nagyvárosban. Éppen emiatt is különleges nemzedék a Z generáció: mondhatjuk, hogy a világ első igazán globális nemzedékeként kell vele számolnunk. Ugyanakkor azért vannak sokan, akik mindent megtesznek a nemzeti identitás megőrzéséért. A múlt héten egy erdélyi ifjúsági konferencián jártam, ahol nagy hatást gyakorolt rám az, hogyan élik meg az ottani tizen-huszonévesek a magyarságukat.
Mi a legnagyobb kihívás a Z generáció kultúrához való viszonyulásában?
Ezen a területen, de akár a tanulásban és a munkavégzésben is az egyre jobban elaprózódó figyelem a legnagyobb kihívása ennek a generációnak. Maryanne Wolf idegkutató Reader, Come Home: The Reading Brain in a Digital World című könyvében bemutatja hogyan fenyegeti a digitális kultúra a koncentrációt és az úgynevezett mélyolvasásra való készséget, ami többek között a kritikai gondolkodás és a problémamegoldás alapja is. A multitasking, a megosztott figyelem a fókuszálás és az elmélyülés ellen hat, ráadásul folyamatos stresszben is tart, emiatt könnyebben is eléri a kiégés már a fiatalabbakat is.
Mennyire látod reménytelennek a helyzetet? Fognak-e olvasni a fiatalok?
A helyzet nem reménytelen, hiszen, ha másként is vagy mást, de olvasnak a fiatalok. Általában azokra a könyvekre kíváncsiak, amelyek alapján valamilyen népszerű film, sorozat is készült, velük egykorú főszereplőkkel, akikkel könnyebb azonosulni: ilyenek például Az éhezők viadala vagy A beavatott sorozat főhősei. Gombos Péter és Csima Melinda docensek kutatási azt mutatják, hogy sohasem látott mértékben lett népszerű a sci-fi, a fantasy és a fanfiction. Van kapcsolat a digitális világ és e népszerű műfajok között: a fantasyt kedvelők majdnem 100 százaléka például folyamatosan online van. Ezzel párhuzamosan azoknak, akik soha nem, vagy csak ritkán lépnek föl a világhálóra, mindössze alig 4 százaléka olvas fantasyt. Még erősebb az összefüggés a sci-fi-olvasás és az internetezés között. A műfajt olvasók 98,3 százaléka folyamatos internetező. Egyes fiatalok számára a könyvolvasás a technológia által túltelített világ elől való menekülést jelenti. Meg kell említeni az úgynevezett bookstagrammereket, booktubereket, booktiktokereket, akik könyvajánlókat tesznek fel az oldalaikra. Nemrég megnéztem és több mint 777 millió hesteg van a TikTokon a „booktiktok” szóra!
Kedvet csinálhatnak olyan fiataloknak is ezek az oldalak, akik kevésbé hajlanak arra, hogy kezükbe vegyenek egy könyvet?
Sokaknak igen. Például a Sirius néven videójátékokat streamelő népszerű youtuber mesélte egyszer, hogy amikor egy videójában megemlítette milyen könyvet olvas, akkor ugrásszerűen megnőtt a kereslet a könyv iránt. De, mint mondtam, a hátrányos helyzetű fiatalokat nem „érik el” ezek a tartalmak, amiért az algoritmusok működése is felelős. Például, ha mindig kiskutyás és körömfestős videókat nézek, akkor minimális az esély arra, hogy feldobja az algoritmus Petőfi verseit a TikTokon. Pedig van ilyen is, Bánföldi Szilárd színművész zseniálisan adja elő a Petőfi költeményeket. Akiknek viszont van igényük a kultúrára, azok igenis jól használhatják ezeket akár az irodalom, a festészet és így tovább népszerűsítésére. Az eredetlig jogász végzettségű Horváth Kincső festményeit mutatja be a TikTokon, több százezren követik és vesznek ecsetet a kezükbe, kifestik magukból a traumáikat is, vagy csak hasznosan eltöltik szabadifejüket. Kincső videói hatására vannak, akik képzőművészeti könyveket is fellapoznak, vagy ellátogatnak múzeumokba. De ott van a 22 éves Varga Vencel tiktoker, aki az irodalomról beszél a Tiktokon és meghívják iskolákba is. A slamverselés művelői is népszerűek, mint például Nyáry Luca, Bárány Bence, Kemény Zsófi – ő író is –, Bánki Beni, Baranyai Barna – hogy csak néhány huszonéves slammert említsek. Tévedés azt gondolni tehát, hogy a bugyuta TikTok és a pörgős videójátékok képesek kielégíteni a Z generáció összes tagjának kulturális igényét.
Boldizsár Dóra
