Alig három hónap alatt több mint 150 ezren vettek jegyet a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítására.
Alig három hónap alatt több mint 150 ezren vettek jegyet a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítására.
Már csak kétmillió dollár hiányzik, hogy az Avatar megdöntse a Titanic bevételi rekordját, amivel a romantikus katasztrófafilm minden idők legjövedelmezőbb filmje lett.
A himnusz popverziója adta az ötletet a nőügyi miniszternek, hogy átírják a himnusz hivatalos szövegét. Az ötlet 2005-ben egyszer már felmertül, de akkor elvetették.
Meglepőt fogok állítani: ha moziba megyünk, filmet fogunk látni. A Nibelung-lakópark című film pedig akár hisszük, akár nem: film. Méghozzá összességében jól sikerült alkotás, amely jól illeszkedik Mundruczó életművébe, ezen kívül az ex-Krétakör is elégedetten építheti be már lezárt biográfiájába.
Úgy tűnik, Kassák Lajos tényleg halhatatlan, hosszú idő óta nincs olyan nap, amikor ne lenne valahol egy Kassák-kiállítás, még be sem zár az egyik, máris nyílik a másik. Most éppen a Király utcai G13 Galériában Fajó János kiállításán (is) találkozhatunk Kassákkal képeivel.
A mantraéneklés világnapjának alkalmából a szent helyek és szent folyók védelmére január 30-án, a Vrindávanban felhangzó imák hangja a világ számos országába elszáll. Erre a visszhang-hullámra hangolódik rá a szegedi India Klub is, a bemutatásra kerülő Jamuna pudzsával.
Tegnap kezdődött a cannes-i Midem zenei vásár, amit Európa legnagyobb ilyen jellegű szakmai fórumként tartanak számon. Cannes-ban napon át vannak jelen a legnagyobb zenei kiadók, zenészek, menedzserek és az üzletág reményteli online-szolgáltatói. A találkozó szakmai beszélgetéseinek fő témája a szerzői jogok és az online-streaming kérdésköre.
A rendőrség által elkobzott több mint 100 hamis „műalkotás” látható a londoni Viktória és Albert Múzeumban a hét végén megnyílt kiállításon.
"Válik" az első számú hollywoodi álompár: Brad Pitt és élettársa, Angelina Jolie állítólag már az osztozkodást részletező bírósági papírokat is aláírta.
Rekordösszeg, több mint 57 millió dollár gyűlt össze a hét végéig annak a segélyműsornak a jóvoltából, amelyet péntek este szerveztek világhírű sztárok részvételével a a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére.
A hírszerzés homályba vesző világát állítja reflektorfénybe a Cambridge-i Egyetem, amelyet eddig főleg azért emlegettek a kémkedéssel kapcsolatban, mert a hidegháború több híres kettős ügynöke is a falai közül indult, köztük a legendás Kim Philby.
A Golden Globe átvétele után Christoph Waltz újabb díjat vehetett át a Tarantino által jegyzett Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds) című filmben nyújtott alakításáért. Szombaton a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Screen Actors Award-ot (SAG) ítélték neki Los Angelesben.