Megvalósult Pinocchio álma.
Javított kiadásban jelenik meg Umberto Eco A rózsa neve című sikerregénye. A szerző korrigálta az 1980-ban megjelent mű hibáit, és a latin nyelvű idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára.
Az idei Creative Arts Emmy Awards díjátadó ünnepségén a legnagyobb üdvrivalgás Bonót, Cher – ma már – fiát fogadta. Pedig hetekkel ezelőtt egész Amerikát megosztotta a jelenléte.
A közösségi oldalak kiváló szórakozást nyújtanak, de sokuk, mélyen vallásos zsidó számára elfogadhatatlan szabadságot ad az önkifejezésre.
Változik a társadalom, változnak a gyermekmesék Olaszországban: a klasszikusként ismert történeteket a bevándorlókról, elvált szülőkről, örökbe fogadott gyerekekről szóló történetek váltják fel.
Kilencven éve, 1921. szeptember 12-én született Lwówban (ma Lviv, Ukrajna) Stanislaw Lem lengyel író, a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa.
Tegnap a Vígszínházban vastaps és ováció fogadta a Magyar Dal Napja alkalmából rendezett „Ki Magyarország legjobb szövegírója?” szavazás győztesét, Bereményi Gézát.
88 éves korában elhunyt Cliff Robertson, akit csak a Pókember atyjaként tartottak számon.
Mivel az on-line tér mindig is szűknek bizonyult számunkra, megpróbáltuk olvasóinkkal, művész- és zenészbarátainkkal nemcsak a virtuális térben, de a fizikai valóságban is tartani a kapcsolatot. Mert szép dolog a web, van itt sok jó kép, meg sok jó zene, de nincs az a videó, amely visszaadná az élő koncert élményét, és valószínűleg minden képzőművészeti alkotás jobban fest a térben, mint a monitoron. Ha az olvasóink pedig egy fröccs vagy pohár sör mellett osztják meg velünk véleményüket kommentelés helyett, annak mi biztosan jobban örülünk.

Ez járt a fejünkben akkor is, amikor összehoztuk Magyarország talán legkorszerűbb hangstúdióját. Természetesen a saját „önző” projektjeink is itt készülnek majd, de lehetőséget szeretnénk biztosítani olyan zenészek, zenekarok számára is, akik nem biztos, hogy állni tudnák egy demó vagy egy lemez elkészítésének költségeit.
De hát mit is tud ez a cucc?
A felvételek a legkorszerűbb digitális technikával készülnek, 192 kHz, 64 bites Mac - Apogee Symphony I/O rendszeren. Van egy Shadow Hills összegzőnk is, amiből ez az egyetlen példány az országban.
Tudunk élő felvételeket is rögzíteni, akár 32 sávon, sőt, zenei rendezést, utómunkát is vállalunk.
Érdekel? Jelentkezz!

Digital Audio Workstation:
Mac Pro Intel Xeon 2.8GHz Quad-Core
Apogee Symphony 64
UAD-2 DSP kártya
Előfok:
Focusrite ISA 828
Konverterek:
Apogee Symphony I/O 32 sáv in - out
Lehallgató rendszer:
Genelec 1032, Yamaha NS10
Outboard:
Universal Audio LA 610
Joemeek SC2
Symetrix
Manley Mastering Slam
Shadow Hills - Equinox
Szoftverek:
Logic Studio 9
Pro Tools 10
Mikorofonpark:
1 Brauner VM 1
1 Neumann U87
2 AKG C451 b
2 Sennheiser MD 421
2 Josephson C42 MP
2 Shure SM-57
5 Sennheiser evolution
Az 5K Központ célja, hogy új oktatási modellt honosítson meg, miszerint a kreativitás örömforrás lehet, és a kultúra boldogság.
Anna Frank korán meghalt. Naplója azonban tovább élt, ahol leírta mindazt, ami vele történt a zsidó üldözés alatt.