Száztíz éve, 1900. március 23-án született Frankfurtban Erich Fromm német származású amerikai pszichoanalitikus és társadalomfilozófus, a Szeretet művészete című könyv szerzője.
Száztíz éve, 1900. március 23-án született Frankfurtban Erich Fromm német származású amerikai pszichoanalitikus és társadalomfilozófus, a Szeretet művészete című könyv szerzője.
Gerard Butler ha éppen nem filmez sátorozik, vagy repülőgépeket vezet.
Hetek óta forgatják Velencében Johnny Depp és Angelina Jolie új, közös filmjét, A turista (The Tourist) című romantikus thrillert, ám több főszereplőt még csak most szerződtettek hozzá.
A kövér Meat Loaf, akinek a beceneve is annyi, hogy Fasírt
Több millióan érzik magukat túl kövérnek vagy csúnyának ahhoz, hogy a valódi fényképüket töltsék fel a Facebookra, így sokan inkább háziállatuk, vagy jóképű barátjuk képét teszik közzé a saját nevük alatt.
Rosszul tette Emma Thompson, hogy szőkére festette a haját, legalábbis tízéves lánya, Gaia szerint.
Megjelent az R-Go első két lemeze az Alexandra Records kiadásában, ami örvendetes tény, és annak ellenére mondjuk ezt, hogy a suliban, 1985-ben az összes R-Go-feliratot átírtuk RÁGo-ra.
Nem mondhatni, hogy nem divat a bio. Ennek jelei ránk köszönnek a nagyáruházakban, ezzel nyúz a szomszéd lány, rendelhetünk bioebédet, bújhatunk biopamutba, kenjük magunkra, a húú de organikus krémeket.
XVI. Benedek pápa "szégyent és lelkiismeret-furdalást érezve" bocsánatot kért az ír katolikus egyházban történt gyerekmolesztálások miatt.
Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett egy 65 éves magyar síelő Salzburgban
Az idei budapesti nemzetközi könyvfesztiválon mutatkozik be az első két e-könyvre épülő hazai vállalkozás