Segítőként vette fel fűszerüzletébe Anne Frank apja Miep Griest, aki később élelmet vitt a családnak, és a kislány naplóját is ő mentette meg.
Segítőként vette fel fűszerüzletébe Anne Frank apja Miep Griest, aki később élelmet vitt a családnak, és a kislány naplóját is ő mentette meg.
A párizsi Louvre látogatóinak száma tavaly is elérte a nyolc és fél milliót, azaz az eddigi rekordként számon tartott 2008-as vendégszámot.
Az Apocalypto után egy mexikói börtönben forgat Mel Gibson, ezért háromszáz elítéltek máshol kellett elhelyezni.
Sokadszorra járt Budapesten a Depeche Mode, és sokadszorra győztek meg mindenkit arról, hogy legközelebb is nézze meg őket. Két óra állva tombolás még a lelátókon is.
Nagyon kedveli a magyar népzenét, és írt csárdást is Horvátország csaknem kétharmados többséggel megválasztott új köztársasági elnöke, a dalmáciai gyökerű 53 éves jogász-zeneszező, Ivo Josipovic.
Nyolcvankilenc évesen elhunyt Eric Rohmer filmrendező, a francia új hullám egyik legjelentősebb alakja. Művésznevét Erich von Stroheim színész-rendezőtől és Sax Rohmer írótól, a Fu Manchu-sorozat szerzőjétől kölcsönözte.
Szekszárd az első állomása a naturArt - Az év természetfotósa 2009 pályázat országos vándorkiállításának, amely hétfőtől két héten át látható a Babits Mihály Művelődési Ház üvegtermében. a Természetfotózás eddig férfias szakma volt, most a díjak harminc százalékát nők vitték el.
A Szabad Európa Társaság gyakorló polgármestereket, szakértőket és a közélet ismert szereplőit kérte fel, hogy osszák meg velünk Budapesttel kapcsolatos terveiket, a legeredetibb elképzeléseiket.
A mecsetek hangszórójából áradó népzenével rémisztette meg a muszlim hívőket egy hacker a törökországi Rize városában.
Miközben az ígéretesen jövedelmező 3D-s technikai őrület a mozi után már a televíziózásban is kezd teret hódítani, amerikai szemspecialisták arra figyelmezettek, hogy a háromdimenziós látvány egyeseknél fejfájást okozhat.
Egész éves programsorozattal ünnepli 170. születésnapját a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, az egykori Nemzeti Zenede. A jubileumi eseményeket egy különleges évfordulón mutatták be, Liszt Ferenc ugyanis pontosan 170 évvel ezelőtt, 1840. január 11-én adta legfontosabb hangversenyét az intézmény javára.
A vatikáni Szent Péter-székesegyház építésének egyik jelentős, eddig ismeretlen dokumentuma került elő.