Az elején egyszerű, szinte mindennapos gyilkosságnak tűnt a december közepi, lakótelepi eset, ezért sem kapott nagyobb nyilvánosságot. Most viszont új tények derültek ki az ügy hátterét illetően. Félelmetes!
Az elején egyszerű, szinte mindennapos gyilkosságnak tűnt a december közepi, lakótelepi eset, ezért sem kapott nagyobb nyilvánosságot. Most viszont új tények derültek ki az ügy hátterét illetően. Félelmetes!
Sokat beszélnek a nemzetgazdaság hosszútávú érdekeiről – Magyarországnak érdeke a minél több születés. Akkor viszont nem értjük a törvényjavaslatot, ami a Parlamentben már csak a láttamozásra vár.
Az év utolsó napja sem lehetett mentes szörnyűségtől: hajnalban 22 halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség történt Budapest mellett. Robbantásos merénylet történt, már el is fogtak egy Bécsben élő fiatalembert.
A rendőrség és az akadémiai kutatók együtt szolgáltattak szenzációt az év végére. A gyulafehérvári püspökség és a román állam visszaköveteli a tévészekrény tetején talált csontokat.
Magyar piacra szóló csúcstermékkel kedveskedik a sztárgyár az év végére. Madonnát és Molnár József nevű új párját először kapták lencsevégre Broadstairs Hill-i villájának lépcsőjén.
Sokan sokfelé elemezték a Guns N’ Roses titkát, Marc Canter azonban a kezdetektől fogva ott volt velük, így könyve, a Reckless Road közel is visz a megoldáshoz.
Gerard Butler jogi karriert hagyott hátra a színészet kedvéért. A pályaválasztás sikerességét senki sem kérdőjelezheti meg, hiszen világszerte egyszerre három filmjét is vetítik a mozik.
Itt a petárda- időszak. A robbanáskor, petárdázáskor keletkezett hirtelen nagy erejű fény- és hanghatás sokkszerűen éri az állatokat, ilyenkor a kutyák pánikszerűen rémülten menekülni kezdenek, mely ahhoz vezet, hogy ezek az állatok az utcákon kóborolnak, megsérülhetnek, epilepsziás rohamot kaphatnak.
Tarcai Zoltán nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanár, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja és a társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei tagcsoportjának elnöke december 26-án, életének 79. esztendejében hosszú betegség után csendesen elhunyt.
Elmúlt hatvan éves, de bátran vállal a filmjeiben szexjeleneteket Meryl Streep, mivel természetes dolognak tartja.
Aki tűzoltóval csókolózik szilveszterkor, annak szerencséje lesz az új évben - állítja Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője, aki maga is tűzoltó.
Egy cipődobozban találták meg olasz csendőrök Pablo Picasso rég elveszettnek hitt kis méretű gitárját.