Megtalálták azt a királynői kitüntetést, amelyet John Lennon közel 40 évvel ezelőtt szolgáltatott vissza II. Erzsébetnek, tiltakozásul a "képmutató" brit külpolitika ellen.
Megtalálták azt a királynői kitüntetést, amelyet John Lennon közel 40 évvel ezelőtt szolgáltatott vissza II. Erzsébetnek, tiltakozásul a "képmutató" brit külpolitika ellen.
A 80-as évek magyar undergroundjának csak az utolsó morzsáit csíptük el, a záróbulikra jártunk: Fekete lyuk, FMK, Tilos az Á, aztán később bezárt a Kispostás és a Ráckert is. „Aki szórakozni jött menjen haza” – kezdte az egyik VHK koncertet Grandpierre Attila, és így volt ezzel az URH, a Trabant, az Európa Kiadó, a Sziámi is.
Jó lenne tudni, mit gondolt Cameron Crowe, mikor átvette az Oscar-díjat? Vagy hogyan szerelik össze az óriás moziplakátokat? Vagy belesni az amerikai filmakadémia valamelyik exkluzív kiállítására? Az Oscars.org megújult honlapja keddtől mindezt, és még sokkal többet nyújt nemcsak a hivatásból érdeklődőknek, hanem a filmrajongók táborának is.
A My Chemical Romance feldolgozása, mely a Bob Dylan klasszikus, a Desolation Row feldolgozása, Február 9-én jelenik meg a Warner Bros-nál.
Az egy éves születésnapját ünneplő Corvintető január 15-ére egy hatalmas bulira invitálja vendégeit. Rewind vs Irie Maffia vs Deck Attack vs Gimmeshot vs Goulasch Exotica vs Anima SS. A belépés ingyenes!
Los Angeles-i ügyészség nem felejt: egyértelműen a franciaországi száműzetésből hazatérni vágyó Oscar-díjas Roman Polanski tudtára adta, hogy nem támogatja szexuális természetű büntetőügyének perújrafelvételi kérelmét.
Ron Asheton "a gitár istene" volt, aki inspirációt jelentett mások számára - zenésztársa, Iggy Pop és zenekara, a Stooges szerint így fognak emlékezni a 60 éves korában elhunyt gitárosra azok, akik együtt dolgozhattak vele és tanulhattak tőle.
Negyedszer mondta ki a boldogító igent Gary Oldman. A kereken 50 éves sztár új párja egy nála 19 évvel fiatalabb jazzénekesnő, Alexandra Edenborough.
Amy Winehouse brit énekesnő, aki nemcsak szakmai képességeivel, hanem magánéletével is nagy feltűnést kelt, nem fellebbez az ellene felhozott kábítószer-birtoklási váddal szemben, hanem elfogadja a büntetést. Az énekesnőnél még 2007 októberében Norvégiában találtak marihuánát.
Megkezdődhet idén a szigetvári Zrínyi-vár felújítása, melynek két bástyáját tavaly nyáron életveszélyessé nyilvánították és körbekerítették - közölte a város polgármestere.
Jim Carrey és Jenny McCarthy már hosszú évek óta járnak együtt, de nem tervezik a házasságot, viszont Carrey 50 millió dollárral biztosította a nőt szerelméről. A napokban készült strandolós képek tanúsága szerint a kapcsolat ezzel együtt harmonikus.
Egy konzervatív lány és két lázadó szellemű fiatalember szerelmi háromszögéről szól a Madách Színház És mennyi szerelem! című romantikus komédiája, melyet január 9-én mutat be a budapesti teátrum. A hatvanas évek Kaliforniájában játszódó, háromszereplős Neil Simon-darab magyarországi színreviteléhez Bródy János írt "főcímdalt" - mondta el a keddi próba után Szirtes Tamás.