Szeptember 27-én 19.30 órakor a Pesti Vigadó Dísztermében a Magyar Művészeti Akadémia Bartók Béla műveiből összeállított hangversennyel tiszteleg a 70 évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző életműve előtt.
Szeptember 27-én 19.30 órakor a Pesti Vigadó Dísztermében a Magyar Művészeti Akadémia Bartók Béla műveiből összeállított hangversennyel tiszteleg a 70 évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző életműve előtt.
Doudou N'diaye Rose 85 éves korában halt meg egy dakari kórházban. A szenegáli dobos olyan zenészekkel játszott együtt, mint Miles Davis és a Rolling Stones.
Eddig nem látott fényképeken keresztül mutatja be egy londoni kiállítás Agatha Christie valójában meglehetősen kalandkereső életét, amelyet oly' elszántan óvott a nyilvánosságtól.
Az Orlai Produkció szeptember 11-én mutatja be új darabját Pelsőczy Réka rendezésében a Belvárosi Színházban. A főbb szerepekben Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Mészáros Máté és Szikszai Rémusz láthatók.
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Ön tudja, mi az a kamor? És az organikus textil? És mindennek mi köze a gyerekekhez? Dömény Klaudia fiatal divattervező Kamorka néven valami egészen újat hozott Budapestre.
Nagy sikert aratott a kritikusok körében Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk című műve Schiff András előadásában a londoni Royal Albert Hallban, a BBC Proms koncertsorozatában.
A Liza, a rókatündér című magyar vígjáték, továbbá Zsigmond Dezső Gyékénykoporsó és Sipos József Az elveszett európai című dokumentumfilmek is szerepelnek a hétfőn kezdődő 9. Vukovári Filmfesztivál (VFF) programjában.
Nyolcvanhárom éves korában hunyt el az egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb orosz színész. Mintegy 60 éven át tartó pályafutása alatt Durov több mint 200 filmben szerepelt.
Jövő márciusban legalább egy év szünetre megy a One Direction fiúbanda, hogy a tagok saját szólókarrierjükre és projektjeikre koncentrálhassanak.
Augusztus 29-én egész napos, ingyenes programmal várja a látogatókat az Örkény Színház. A rendezvényen fellép a Kaláka, Szalóki Ági, Salamon Bea és a Méta, továbbá a színház társulata is több meglepetéssel, koncerttel lép fel.
Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND - Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake. A két nyárzáró fesztivál 131.000 vendéget vonzott a Balatonra.