Magyarország legnagyobb boogie woogie fesztiválja idén is visszatér, hogy egy felejthetetlen hétvégét szerezzen minden érdeklődő számára.
Magyarország legnagyobb boogie woogie fesztiválja idén is visszatér, hogy egy felejthetetlen hétvégét szerezzen minden érdeklődő számára.
Az Ég tartja a Földet musical a világ legismertebb magyar szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel Zsuffa Tünde azonos című regénye alapján.
Játékos programokkal, könyvbemutatókkal, dedikálással és ajándékokkal várja a MÓRA KIADÓ a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra látogatókat.
Október 1-jén 15 órakor Parti Nagy Lajos tart záró tárlatvezetést Féner Tamás: „...a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik..." című kiállításán
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én 19 órától a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
A szeptemberben induló új podcastsorozatban Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus kilépve lélekgyógyász szerepéből, civilben is mesteri érzékenységgel nyitja meg illusztris beszélgetőtársai lelkét az új műsorfolyamban.
Vadonatúj Radák Eszter művek szerepelnek a Virág Judit Galéria legújabb kiállításán, ahol a festőnő utóbbi két évben készült, eddig be nem mutatott alkotásait lehet megtekinteni.
A Soul Stage 1 egy olyan találkozási pont a főváros belsejében, ami színházzal, művészetekkel, önismerettel, kultúrával kapcsolatos programoknak ad otthont. Lakásszínházi előadások várják mindazokat, akik egy új kulturális közösség részévé szeretnének válni.
A tanév kezdete sokszor állítja váratlan kihívások elé a gyerekeket. Az új élmények, izgalmak és ismeretek mellett a közösségi élet is járhat számukra nehézségekkel, a tanulók akarva-akaratlanul megbánthatják egymást.
Ben Miller, a népszerű színész újabb varázslatos meseregénye megtanít arra, hogy sose nőjünk ki a tündérmesékből.
A Csillagok háborúja univerzum nem lehetne teljes az erős, női egyéniségek nélkül, akik jelenlétükkel, bátorságukkal és merészségükkel alapjaiban rengették meg a messzi-messzi galaxist.