A 100 éve elhunyt Edvard Grieg norvég zeneszerző és Liszt Ferenc kapcsolatát mutatja be a fővárosi Liszt Ferenc Emlékmúzeumban szombattól megtekinthető.Képek, levelek, naplójegyzetek, kéziratos és nyomtatott…
A Szépség és fájdalom, valamint a Kortárs Szeged című kiállítás mellett kulturális programok sora, például irodalmi és operaszalon, szobaszínházi előadás és művészeti…
Mahó Andrea, aki a musical- és operettszínpadon már többször bizonyított, most a Más lesz a holnap című első lemezével jelentkezett. A lemezt hétfőn mutatták be Budapesten, a Benczúr Házban.A…
Jövő csütörtöktől vetítik Koltai Lajos Este című filmjét a magyar mozikban; a Susan Minot azonos című regénye alapján készült alkotást hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek…
Szeptember 21-én tartja budapesti lemezbemutató koncertjét a Magyarországon élő kubai származású énekesnő, Elsa Valle, aki korábban Al DiMeolával, Carlos Santanával vagy Ibrahim Ferrerrel is zenélt…
Mindnyájunknak vannak fogalmai a hagyományos színházról, a Repetasarok improvizációs színház azonban felülírja ezeket. Komoly koncentrációt igénylő, esetleges, de lebilincselő produkció ez, amit…
Zenésztársai csak Spoonnak hívták a kitűnő énekest, aki elsősorban a blues elkötelezettje volt, de akkor sem jött zavarba, ha jazzt "kellett" énekelnie. Éppen tíz éve, hogy Jimmy Witherspoon elhunyt…
Két fiatal tehetséges magyar ötvösművész, Kaintz Regina és Király Fanni képviselteti magát idén a világhírű London Design Festivalon, a Magyar Kulturális Központban. A kiállítás kedden…
Gyermekmusical bemutatóval kezdődik az idei évad a miskolci Nemzeti Kamaraszínházában 2007. szeptember 21-én, pénteken 17 órakor. Rákos Péter izgalmas, sok-sok meglepetést ígérő…
Szeptember 19-én, szerdán a Concerto Music szervezésében az A38 Hajón lép fel a doom metal műfaj egyik legnagyobb kiválósága, a svéd Candlemass zenekar, akik előtt a hazai Stereochrist áll a deszkákra.A Candlemass…
Az igazi da Vinci című kiállítás ötvenezredik látogatóját fogadták hétfőn Debrecenben; a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban Halász János, a cívis város…