A világhírű amerikai sorozasztárt 83 éves korában érte a halál. A több mint 50 éven át tartó hollywoodi pályája során a legnagyobb klasszikusokban kapott szerepet, és a legnagyobbakkal játszott együtt.
A világhírű amerikai sorozasztárt 83 éves korában érte a halál. A több mint 50 éven át tartó hollywoodi pályája során a legnagyobb klasszikusokban kapott szerepet, és a legnagyobbakkal játszott együtt.
A szegedi közgyűlés szombati ülésén úgy döntött, meneszti Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjét. Botka László polgármester nem írta alá a határozatot.
Különös sorozat látott napvilágot New Yorkban. Egy amerikai szobrászművész felnőtteknek szóló alkotása a szerelem, a testiség és a csillagjegyek között von párhuzamot.
A lengyel Plus Camerimage nemzetközi filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett David Lynch egyre pesszimistább a filmvilág jövőjét illetően: véleménye szerint a filmek olcsókká, és feledhetőkké váltak.
A Kanadai Nagykövetség, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány programot indított az iskoláskorúak gyermekjogokkal kapcsolatos ismereteinek elmélyítése céljából.
Ma ünnepli születésnapját a világhírű filmrendező, producer, színész, akinek filmjeit világszerte imádja a közönség. A zseniális humoráról ismert férfit milliók köszöntötték.
Megfilmesítik a kigúnyolt vénkisasszonyból pillanatok alatt legendás skót énekesnővé vált asszony életét, és útját a sikerhez. Boyle rajongóinak tábora 2009 óta egyre nő.
John Lennon férfias vonzereje ihlette azt a divatkollekciót, amelyet özvegye, Yoko Ono mutatott be csütörtökön New Yorkban. A híresség 1969-ben esküvői ajándékként lepte meg az énekest a rajzokkal.
Újabb szobrot kapott Yoda, a Star Wars zöld színű szereplője. Ezúttal bronzból mintázzák meg, az új alkotás is San Francisco környékén lesz látható.
A több tonna arany és ezüst több mint 200 évig hevert a tenger mélyén. Amerikai roncsvadászok hosszas munkával hozták felszínre a súlyos összegeket érő zsákmányt.
Delacroix festményt lopott egy párizsi galériából az elkövető, aki feltehetőleg kisétált a képpel, melyet csak úgy leakasztott a falról. A műalkotás értéke körülbelül 600 ezer euró.
Aki a Crystal Castles első lemezét szerette, örülni fog, aki a másodikat, az is: a duó új albuma szintetizálja a csapatot ért hatásokat, és egy kiegyensúlyozottabb világot kreál.