A galambok műértő képességűek - állítják japán kutatók, de nem szobrok alapján, hanem festményes kísérlet eredményeként. A tokiói Keio Egyetem kutatói általános iskolás gyerekek festményeit nézegettették galambokkal, jó és rossz képeket egyaránt.
A galambok műértő képességűek - állítják japán kutatók, de nem szobrok alapján, hanem festményes kísérlet eredményeként. A tokiói Keio Egyetem kutatói általános iskolás gyerekek festményeit nézegettették galambokkal, jó és rossz képeket egyaránt.
Mintegy száz évig dohosodott a bécsi Burgtheater pincéjében Gustav Klimt négy korai vázlata, az 1985-ben megtalált s később restaurált rajzokat ezután a nagyközönség is láthatja. A viszontagságos sorsú művek csütörtöktől láthatóak a színház egyik emeleti folyosóján kialakított különleges tárlókban.
Szeptember első hétvégéjén a dödölle fővárosává válik Nagykanizsa, ahol ismét megrendezik a bor- és dödöllefesztivált, vagyis a tájjellegű étkek bemutatóját és versenyét.
Homokszobrászati fesztivál kezdődött a lengyelországi Gdanskban, ahol a világ minden tájáról érkezett művészek homokból alkotják újra a szép kikötőváros gótikus építészeti emlékeit.
Ünnepélyes keretek között idén is hagyományosan megrendezik a magyarországi lengyel kisebbség napját védőszentjük, Szent László ünnepén, június 27-én. A rendezvények a kőbányai Lengyel Házban és annak szomszédságában lesznek.
Az amerikai Entertainment Tonight közzétette az utolsó fotót Michael Jacksonról, melyen az orvosok küzdenek a popsztár életéért. Jacko kaliforniai idő szerint tegnap délután 14.26-kor hunyt el. Pénteken lemezei hatalmas számban kezdtek el fogyni a hagyományos és az online boltokból.
Kalapács alá kerülnek szombaton a kelet-hollandiai Nijmegenben a 2002-ben meggyilkolt populista pártvezér, Pim Fortuyn használati tárgyai: egyebek között a gyilkosság után a zsebében talált öngyújtó, töltőtoll és mobiltelefon, a kerékpárja és mintegy hétezer könyve.
Tárgyalásokat folytat a Facebook közösségi portál sikerének megfilmesítéséről David Fincher. Az idén 10 Oscar-díjra, közöttük a rendezőnek járó szobrocskára jelölt Benjamin Button különös élete című alkotás, valamint több nagy sikerű film, a Hetedik, a Harcosok klubja és A Zodiákus rendezője a Columbia Pictures filmstúdióval folytat előrehaladott tárgyalásokat.
"Nézzék meg jól ezt a taknyost. Ő lesz a legnagyobb felfedezés a szeletelt kenyér óta"; a nagy fekete szórakoztatóművész, Sammy Davis jr. mondta ezt az alig tízéves Michael Jacksonról.
Michael Jackson mögött nemcsak kiemelkedő zenei sikerek, de sokmilliárd dolláros üzlet is állt; a lemezeladásokból befolyt összegek és a hatalmas járulékos bevételek ellenére azonban a pop királya a jelentések szerint mintegy 400 millió dolláros adósságban úszva halt meg.
Cáfolta az új-zélandi rendőrség azokat a pletykákat, melyek szerint filmforgatás közben történt balesetben meghalt Jeff Goldblum: a színész nincs is a szigetországban. A Jurassic Park sztárját már egy sorban emlegették Farah Fawcettel és Michael Jacksonnal, akik csütörtökön vesztették életüket.
Az UNESCO törölte az Elba-folyóvölgy drezdai szakaszát a kulturális világörökségek listájáról, mert rontani fogja a látképet az a híd, amely a szászországi főváros központjában épül