A Kossuth-díjas színházrendező, író, Karinthy Frigyes unokája 1949. szeptember 1-én született Budapesten.
A Kossuth-díjas színházrendező, író, Karinthy Frigyes unokája 1949. szeptember 1-én született Budapesten.
A Tengerperi Tini Mozi a tengerentúlon hatalmas sikert aratott. Két hét múlva a magyar nézőkhöz is megérkezik.
Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte előadás, melyet novembertől játszott volna a Szent István körúti teátrum.
Hajdú Péter ugyan előre kifizette a külföldi zenészek gázsiját, ők azonban úgy nyilatkoztak, nem akarnak fellépni az eseményen.
Egy hét nyári szünet után folytatódik a tévésorozat forgatása. Jelenleg a fóti filmstúdióban zajlanak a munkálatok.
A vita a legendás olasz édesség, a tiramisu miatt robbant ki két olasz tartomány között: a felek azon vitatkoznak, ki keverte ki először a jellegzetes ízt.
Két évvel hangszál operációja után John Mayer még mindig érzi az utóhatásokat – főleg, amikor régi dalait akarja énekelni.
Ezzel a címmel hirdet rajzpályázatot gyerekeknek a Puskin Kuckó, a budapesti Puskin mozi gyerekeknek szóló programsorozata. A leadási határidő szeptember 15.
Szeptember 6-án és 7-én immár negyedik alkalommal kerül színpadra Szigetváron Moravetz Levente rendezésében a Zrínyi 1566 című darab.
A francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja volt. 1867. augusztus 31-én, 46 éves korában érte a halál.