Csongrád megye tanyavilága őszi hangulatban elevenedik meg a Móra Ferenc Múzeumban szombaton délelőtt, akik kedvet éreznek hozzá, kipróbálhatják a szőlőpréselést és a borlopót, vagy éppen friss mustot kóstolhatnak.
Csongrád megye tanyavilága őszi hangulatban elevenedik meg a Móra Ferenc Múzeumban szombaton délelőtt, akik kedvet éreznek hozzá, kipróbálhatják a szőlőpréselést és a borlopót, vagy éppen friss mustot kóstolhatnak.
Bevallotta David Tells amerikai nyugalmazott ügyész, hogy hazudott a Polanski-dokumentumfilmben, amikor azt állította, hogy a rendező elleni perben befolyásolta a bírót.
Szerda este kórházba szállították Dennis Hoppert New Yorkban. A szemtanúk szerint a 73 éves színész oxigénmaszkot viselt a mentőben és „mindenféle csövek álltak ki belőle”. Hopper ügynöke közölte a sajtóval, hogy kliensén influenzára utaló tünetek jelentkeztek.
Megkezdődhet az egri Agria Agóra kulturális központ építésének előkészítése, miután a város önkormányzata 1,75 milliárd forintot nyert e célra a Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatán - jelentette be csütörtökön a település polgármestere.
Az ókori Egyiptom fáraói és képzőművészei álmukban sem hitték volna, hogy haláluk után hátrahagyott emlékeik egyszer majd a Kárpát-medencei magyarság csodálatának lesznek tárgyai.
Több római kori szobor is heverhet a híres Kék barlang mélyén, Capri szigetén - vélik olasz kutatók víz alatti vizsgálatok alapján, amelyek során ókori műremekek talapzatát fedezték fel.
Roman Polanski "nem áll sem a törvények felett, sem a törvények alatt", de érthető az a felindulás, amit "kései letartóztatása" váltott ki - közölte szerdán a francia kormányszóvivő.
Micimackó hétfőn visszatér a Százholdas Pagonyba - A. A. Milne nyolcvan éve kedvelt történetének első engedélyezett folytatásában.
Előadás a szerelem misztériumáról, a párkapcsolati választásról, azoknak akik tudni szeretnék, hogyan fejlődhetnek a szerelem által. Október 9-én a Darshan Jógastúdióban Kiss József Zsolttal.
Október 1. a zene világnapja, melynek idén Magyarországon több jelszava is van, a programok záróakkordja pedig egy szuperkoncert a Művészetek Palotájában.