Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 150 éve címmel emlékkiállítás nyílt csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban Budapesten. A megnyitón az OSZK és az EME együttműködéséről és közös digitalizálási projektjéről is beszámoltak az intézmények vezetői.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 150 éve címmel emlékkiállítás nyílt csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban Budapesten. A megnyitón az OSZK és az EME együttműködéséről és közös digitalizálási projektjéről is beszámoltak az intézmények vezetői.
A londoni Természettudományi Múzeum bemutatta új, hófehér bábformájú pavilonját, amelyben Charles Darwin gyűjteményeit helyezte el.
Amerikai kutatók ásító csimpánzokat ábrázoló számítógépes animációt mutattak valódi csimpánzoknak, amelyek visszaásítottak a rajzolt figuráknak is.
A Költészet vásárát rendezik meg pénteken és szombaton a fővárosi Gödör Klubban; az immár hatodik alkalommal sorra kerülő eseményen részt vesz többek között a költők képviseletében Kányádi Sándor, Kalász Márton, és Varró Dániel, a zenészek táborából pedig a Kaláka együttes, Palya Bea, Ferenczi György, Szalóki Ági és a Napra.
Milyen titkokat őriz a bor? Mitől és hogyan tart minket egészségesen? Melyik hasznosabb, egy pohárnyi a kaliforniai cabernet-ből vagy egy dél-francia syrah-szőlőből készült bor? Megtudhatjuk Roger Corder Bordiéta című könyvéből.
Hetvenhét év után először került horror a velencei filmfesztivál versenyprogramjába: George A. Romero, a szerdán bemutatott Survival of the Dead (A holtak túlélése) rendezője szerint zombifilmjei aktuális témákat közvetítenek.
A metrón felejtette kincset érő hegedűjét egy japán lány az osztrák fővárosban, de szerencsére harmadnapra megkerült a hangszer.
A salvadori hatóságok elfogtak öt embert - közöttük egy rendőrt - Christian Poveda francia dokumentumfilm-rendező és fotóriporter meggyilkolásával összefüggésben - közölték szerdán a salvadori hatóságok.
Az új évad műsortervének összeállításakor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a színház épülete, nézőtere még mindig felújítás alatt áll, így a nézőket is "fel kell költöztetni" a színpadra - mondta Karetka Adalbert, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának irodalmi titkára.
Kilenc színházi és két bábszínházi bemutatót tervez a most kezdődő évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, és további két darab felújítását is tervezik.