Alekszandr Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című alkotása tananyag lesz az orosz iskolákban. Az erre vonatkozó utasítást Andrej Furszenko oktatási és tudományügyi miniszter írta alá.
Alekszandr Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című alkotása tananyag lesz az orosz iskolákban. Az erre vonatkozó utasítást Andrej Furszenko oktatási és tudományügyi miniszter írta alá.
„Mintha sem alva sem ébren feküdtem volna végignézve egy hosszú szürke folyosón ahol minden szilárd tárgy valószínűtlen amit tettem mind amit éreztem mind önmaga értékének tagadása és arra gondoltam ki vagyok az nem vagyok én aki nem vagyok az aki.” A MERLiN próbatermében a Spidronműhely F. G. Lorca életművének második befejezett színpadi művének ősbemutatójára készül.
A színész 24 órából majd 12 tölt munkahelyén, a színházban. Díszlet épül, jelmezt varrnak, próbák és előadások érik egymást. Itt esznek, isznak és itt cserélnek eszmét is. Mint megtudtuk a színház lelke a büfében lakozik, annak táplálója pedig maga a büfés.
Egy nőcsábász apa, egy félszeg fiú, a halott anya emléke. Sok jó csaj, varázslatos francia tájak, büdös sajtok. Vagyis érzelmek, poénok és atmoszféra. Tóth Barnabás első nagyjátékfilmjében minden megvan, aminek egy jó közönségfilmben lennie kell.
A Javaslap és a Kultúrpart lélek rovatának rendszeres olvasói, előadásaim hallgatói tudják, hogy két éve foglalkozom a 2012-hez kapcsolódó, illetve a valójában már 2008 őszén összeállt, erre vonatkozó konstelláció-sorozat lehetséges értelmezésével. Sőt, már 98/99-ben, egy két éves ciklusban megnyilvánultam az akkori tanításokról, amiknek meglátásom szerint több szinten közük volt és van a mostani és a jövőben várható időszakhoz. A „2012”-t úgy tekintem, mint egy új világrend születésének markáns kezdetét, a régi összeomlásának folyamatában egy kiemelt időminőséget. Így „2012 már elkezdődött.”
George Clooney a velencei filmfesztiválon igen tréfakedvelőnek mutatkozott. Türelemmel viselte, hogy három újságíró is vélt homoszexualitását firtatta, egy félmeztelen sajtómunkás megkérte a kezét; emellett elismerte, ahogy idősödik, egyre bolondosabb lesz.
Ungvár polgármestere szerint "beteg elmék" találták ki, hogy a város egyik temetőjében állítsanak emlékművet a holokauszt kárpátaljai áldozatainak.
Wes Anderson – a Tenenbaum, a háziátok és az Édes vízi élet rendezője – vonzódik a furcsaságokhoz.
A sokadik Beatles-mánia kerítette hatalmába szerdán a rajongók tízmillióit, akik azonban most valami teljesen újat is kapnak a zene mellé: megkezdődött az első Beatles-videojáték forgalmazása.
Immár hatodik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország legtöbb mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik úgy gondolják, a mozi a nehéz időket is megédesíti. 2009-ben szeptember 17-20. között, négy napon át, több mint 200 film pereg majd kedvezményes, ünnepi jegyáron, melyek közül idén is lesz számos premier előtti alkotás és magyar film is.