Nyolcvan éve, 1929. július 28-án született Jacqueline Lee Bouvier, John F. Kennedy amerikai elnök, majd Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnás felesége, a maga korában a világ egyik legcsodáltabb asszonya.
Nyolcvan éve, 1929. július 28-án született Jacqueline Lee Bouvier, John F. Kennedy amerikai elnök, majd Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnás felesége, a maga korában a világ egyik legcsodáltabb asszonya.
Farkas Viktória 18 éves budapesti gimnazistát választották a 184. balatonfüredi Anna-bál szépségkirálynőjévé, a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján - tájékoztatta Cserép László, a füredi önkormányzat kulturális osztályvezetője vasárnap az MTI-t.
Kiállításon mutatja be 2010 júniusától a londoni National Gallery világhírű gyűjteményének azokat a darabjait, amelyekről az idők során kitűnt, hogy hamisítványok, vagy éppen olyan alkotások, amelyeket tévesen tulajdonítottak valamelyik klasszikus mesternek.
Paris Hilton szerint Michael Jackson róla nevezte el kislányát. Michael Jackson szoros barátságban állt a Hilton családdal, szóval akár igaz is lehet az állítás.
Bronzba öntött, meztelen családot ábrázoló szoborcsoport dúlta fel floridai szülők kedélyét, mert helytelennek találták, hogy a műalkotást egy bevásárlóközpont mellett állították fel.
Az iraki kulturális minisztérium ismét hatályba léptetett néhány jogszabályt, amelyek megtiltják bizonyos könyvek behozatalát az arab országba.
Lebhardt Dániel, a 17 éves zongorista és zeneszerző nemrégiben tért haza Amerikából, ahol a június elején San Joséban megrendezett Nemzetközi Orosz Zenei Zongoraverseny serdülő kategóriájában aratott győzelmet. Az ifjú tehetség a versenyt követően számos koncertet is adott Kaliforniában, melyekre a versenyhez hasonlóan Bach, Rachmaninov, Chopin, Haydn és Bartók művekből állította össze repertoárját. Vele beszélgettünk.
A kapor szép, egészséges, illatos, és nemcsak a tökfőzelékbe vagy a kovászos uborkához való. Még fagyit is lehet készíteni belőle, meg okroskát! Ha azt hiszed, zöldségeket beszélünk, akkor olvass tovább: hűsítő, kapros ételeket főztünk.
Vajon mi lehet a svéd ivóvízben, hogy csak úgy áradnak északról a jobbnál jobb rock'n'roll zenekarok? Igazából talán mindegy is, a lényeg, hogy a Szigeten lesz Backyard Babies és Turbonegro, ősszel pedig az ezeknél kevésbé ismert, de hasonlóan remek Hardcore Superstar koncertezik Budapesten.
Szerződésének lejárta előtt egy évvel, jövő szeptemberben saját kérésére távozik posztjáról a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa, Jürgen Flimm, hogy októberben átvehesse a berlini Staatsoper irányítását.