Az eddig feltárt legnagyobb újkőkori kínai város két őrtornyára bukkantak az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban.
Az eddig feltárt legnagyobb újkőkori kínai város két őrtornyára bukkantak az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban.
Ezzel a címmel mutatták be Daniel Radcliffe főszereplésével az elsőfilmes rendező, John Krokidas munkáját.
Az M Studio Várszegi Tibort, a jászberényi Malomszínház mozgásművészét látja vendégül, aki két egyéni produkciót mutat be december 4-én este 7 órától a sepsiszentgyörgyi Új Stúdióban.
Retrospektív vetítéssorozattal és Arany Medve-életműdíjjal köszönti februárban a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál a brit filmrendezőt.
Az észak-perui őserdőben 35 csacsapoja indián szarkofágját fedezték fel helyi lakosok.
Az előadó bajba jutott emberek megsegítéséért végzett munkáját díjazta Vilmos brit herceg a Kensington-palota gáláján.
Bazsalikom-, fehérrépa- és zsázsanövesztésre készül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy 2015-ös misszió keretében.
A Bohócok a Láthatáron Társulat a hétvégén újra játssza Űr-Zűr című meséjét a Thália Színházban, melyet a hat-tizenhárom éves korosztály számára ajánl.
Már majdnem megfeledkeztünk a Fuck Buttons létezéséről, amikor a csapat négy év után megjelentette harmadik stúdióalbumát - amire egyértelműen megérte várni.
A Magyar Táncművészeti Főiskola VI. évfolyamos hallgatója, Kovács Kristóf bejutott a rangos lausanne-i nemzetközi balettverseny 28-as középdöntőjébe.
Lewis Collins, a híres angol krimisorozat színésze éveken keresztül harcolt egy rákbetegséggel. Végül szerdán, családja körében csendben elaludt. 67 éves volt.
Az angol zenészlegenda 2011-ben vonult vissza súlyos hallásromlása és hátfájása miatt. Állítólag még az öngyilkosságot is fontolgatta. Collins most bejelentette: újult erővel tér vissza a zenei világba.