Felmentette az illetékes spanyol bíróság azt a 28 éves koncertzongoristát, akit rendszeres gyakorlása miatt pszichológiai károkozással és zajszennyezéssel vádolt meg egyik szomszédja.
Felmentette az illetékes spanyol bíróság azt a 28 éves koncertzongoristát, akit rendszeres gyakorlása miatt pszichológiai károkozással és zajszennyezéssel vádolt meg egyik szomszédja.
Idén nagyon komoly küldetésben vagyok. De kivételesen nem az ajándékokról, díszekről, ételekről van szó, de még csak a Mikulás vagy Jézuska levadászásáról sem.
20 európai országból 500 művész mutatkozott be a 3. Budapesti Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Vásáron (Art Market Budapest). A szervezők azt mondják, ez a fórum glokális, vagyis egyszerre globális és lokális.
Kaci Simon, Szabó Ábel és Verebics Katalin képei is láthatók az Egyesült Arab Emírségek fővárosában megrendezett Abu Dhabi Art Fair-en.
Jövő héten kezdődik Vancouverben A szürke ötven árnyalata forgatása. A film rendezője, Sam Taylor-Johnson mesélt terveiről.
2013. december 6-án és 7-én este nyolctól Marie Chouinard társulata lesz a Kortárs Művészetek Háza 200% tánc sorozatának vendége.
A brit színésznőt, számos tv sorozat, a Caravan, és a The Prince and The Showgirl című filmek sztárját 92 éves korában érte a halál.
Helyi idő szerint hétfőn kora hajnalban indítják útjára első holdjárójukat, a Jáde nyulat.
Petrik Péter lakatostár-vezető kapta pénteken a Veszprémi Petőfi Színházban a kitüntetést, melyet a négy évvel ezelőtt elhunyt színművész-rendező özvegye alapított.
Az amerikai no wawe színtér nagyasszonya ad koncertet vasárnap az A38 hajón. Az előadó idei albumát, a Retrovirust mutatja be a közönségnek.
Költészettel próbálják segíteni az emlékezetvesztésben szenvedő embereket az angliai kórházak és speciális intézmények.
Hatvanéves és 25 méter magas az a karácsonyfa, mely az idei év végén díszíteni fogja a római Szent Péter teret.