A „zengő rezek" július 27-én lesznek a Muharay udvar szereplői Kapolcson a Művészetek Völgyében és közös zenélésre hívnak minden fúvós hangszeren játszó vendéget.
A „zengő rezek" július 27-én lesznek a Muharay udvar szereplői Kapolcson a Művészetek Völgyében és közös zenélésre hívnak minden fúvós hangszeren játszó vendéget.
A világhírű tenor szóvivője szerint az énekes jól van, jól reagál a kezelésre, de több hétig teljes nyugalomra szorul és ezért kénytelen lemondani több fellépését.
Vizsgálatot indított a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis egy interjúban az állította, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium.
A tolonc egy különleges filmtörténeti lelet, mely néhány éve érkezett a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe. Színháztörténeti szempontból is nagy jelentőségű A tolonc felbukkanása, mivel a korszak színészóriása, Jászai Mari is szerepel benne, akinek ez az egyetlen fennmaradt filmje.
Hosszú évtizedek után látható újra Magyarországon a legendás opera. A Porgy és Besst augusztus 9-én és 10-én állítják színpadra a Szegedi Szabadtérin.
Szarajevótól Trianonig címmel jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában a BBC History első világháborús különszáma egyórás, korabeli filmrészleteket bemutató DVD melléklettel.
A Sziget fesztiválon megvalósuló közép-európai űrkiképző központban választják ki hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar közül azt a 6 embert, aki részt vehet egy globális űrtáborban az Egyesült Államokban.
Mikal Cronin élete eddig javarészt ismeretlenségben telt, MCII című második albuma azonban mindent megtesz, hogy változtasson ezen.
A harmadik helyezettnek járó díjat nyerte el a törökországi Büyükcekmecében rendezett 14. Nemzetközi Kulturális és Művészeti Fesztiválon a Nyírség Táncegyüttes.
Elhunyt Margócsy József, a Nyíregyházi Főiskola egykori főigazgatója kedden.
Az irodalomtörténész, egyetemi tanár 94 éves volt - közölte az oktatási intézmény kedden.
Jeanne d'Arc történetét három izgalmas változatban kínálják a július 19-én kezdődő Salzburgi Ünnepi Játékokon a fesztiválközönségnek.
Rendhagyó módon népszerűsítették kedden a zenés előadások szereplői a Szombathelyen tizenhét nap múlva kezdődő Iseumi Szabadtéri Játékokat.