Betörők jártak Monica Bellucci olasz színésznő és Vincent Cassel francia színész-rendező párizsi lakásában vasárnap, miközben a pár a cannes-i filmfesztivál gáláján tapsikolt.
Betörők jártak Monica Bellucci olasz színésznő és Vincent Cassel francia színész-rendező párizsi lakásában vasárnap, miközben a pár a cannes-i filmfesztivál gáláján tapsikolt.
A Honvéd Táncegyüttes 1948-ban az első hivatásos néptánc-együttesként alakult meg 22 táncossal, egy zongoristával és egy népdalénekessel. Az azóta eltelt 60 évben a társulatot az aktuális politikai, ideológiai megfontolások, az anyagi helyzet és a művészi elvárások egyaránt többszöri átalakulásra, megújulásra késztették.
Nem ideológia, hanem gondolat. Nem nemzeti, hanem európai. A magánszemélyek által idén alapított Szabad Európa Társaság tevékenysége, rendezvényei, kiadványai egyetlen kérdés köré szerveződnek: Ki mit hozna be Magyarországra Európából, a világból?
Nem kell komolyan benni a "műanyag punk" kifejezést, hiszen a Sex Pistols tagjai már a The Great Rock and Roll Swindle című lemezükön rajzfilmfiguraként is megjelennek. Már ők is tudták: a punk csak üzlet. A Green Day évtizedekkel az események után már mindent tudott a műanyag gyártásáról.
Metálos berkekben örök kérdés: melyik volt az első klsszikus magyar heavy metál-dal. Stressznek valamelyik ős-száma? P.Mobil Metálmánia című paródiája? Pokolgép Vérszívó asszonya 1983-ból? Nos, az biztos, hogy a csövi-rockból rockból metálra váltott HIT 1982-es Üveghegy című balladája lehetett az első magyar metál klip. Tessék!
Fesztiváldíjas európai filmeket tekinthet meg ingyenes vetítések keretében a nyíregyházi közönség az Európai Filmhéten június elején - mondta el Bánszki Eleonóra, a szervező Europe Direct Információs Központ munkatársa az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.
Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván köszöntötték Kányádi Sándor írót, költőt, aki május 10-én ünnepelte 80. születésnapját.
Claudia Cardinale olasz színésznő lesz a Kolozsváron idén nyolcadik alkalommal sorra kerülő Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) egyik díszmeghívottja.
Lemondott Alpaslan Ertüngealp, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar török származású zeneigazgatója, mert úgy látja, az együttes fejlődésének lehetőségei nem adottak.
...Sanghajba. A Gettómilliomos rendezője, Danny Boyle lesz ugyanis a júniusban megrendezendő sanghaji nemzetközi filmfesztivál zsűrijének elnöke, a testületben pedig Andy MacDowell amerikai színésznő is helyet kapott.
Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre Sopronban a hagyományos Borünnep Fesztivál. A rendezvény a Soproni Kékfrankos Nyár eseménysorozat egyik legkiemelkedőbb része, mely május 29. és június 1. között, kiállítókkal és nívós programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt.
A BBC már készíti azt a dokumentumfilmet, amely Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton eljegyzésének bejelentése után kerül majd a képernyőkre.