Leonardo DiCaprio úgy érzi, hogy már felnőtt, és készen áll a házasságra. Korábban többször is azt nyilatkozta, hogy nem hisz a házasság intézményében, és örökre agglegény marad, de mára megváltozott a véleménye.
Leonardo DiCaprio úgy érzi, hogy már felnőtt, és készen áll a házasságra. Korábban többször is azt nyilatkozta, hogy nem hisz a házasság intézményében, és örökre agglegény marad, de mára megváltozott a véleménye.
Csütörtöktől a debreceni MODEM-ben látható a teljes Antal–Lusztig-gyűjtemén. A megnyitó alkalmából megjelent a „pécsi válogatást” reprezentatív módon bemutató album is. A kiállítás (amelynek kurátora a pécsi gyűjtemény egykori vezetője, Várkonyi György művészettörténész) május 3-ig tekinthető meg a debreceni művészeti központban.
Milyen versenyben találja szembe magát Dömdödöm a nagy Berzsenyi Dániellel? Az Erdei dalnokversenyben, egy Lázár Ervin emlékére kiadott könyvből és cd-ből kiadványban. De nemcsak ők ketten indulnak ezen a képzeletbeli versenyen, még számos költő, író, énekes, sőt még egy festő is szerepel a mezőnyben. A győztes pedig leginkább az, aki hallgatja, olvassa őket.
A karácsonyi szünidőre időzítve tette az interneten ingyenesen és korlátlanul hozzá-férhetővé gyűjteményének 77 filmkülönlegességét a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA). Az elmúlt 77 év reprezentatív válogatásából a két és fél hét alatt több mint 92.000 egyedi látogató mintegy 270.000 műsorszámot tekintett meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel a műsorok elérését meghosszabbította.
Íme a kicsi Szandi, amikor még tényleg kislány volt, és olyan édesen tudta énekelni, hogy jó az álmodozás. Ekkor még elkelt a mentori segítség, így Fenyő Miki konferálja fel a sapkás leányzót. A nyolcvanas évek babazsúrjainak kedvenc dalát nézhetik meg drága olvasóink koncertverzióban.
Kedves Sokadalom! A Kultúrpart stábja nemcsak a kultúra híreit éhezi, a lelkes és mindig motivált kollégák rajonganak a jó kis abált szalonnáért, pörcért, hurkáért, kolbászért, így különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból kivégeztek egy disznót. Talán elnézik a kedves olvasók, hogy a csapat magát ajánlja. Egy mentségük van a dologra: egy falusi disznótort nem lehetett nem dokumentálni, így aztán a olvasóiknak szánt képzeletbeli böllércsomagban hurka és kolbász helyett most átnyújtanak egy ún. kis színest, ami ezúttal fekete-fehér. Naná, mert klasszikus filmhíradót álmodott a produkció rendezője.
Valaki a moziterem előtt várakozva azt mondta: "Kosztümös film, ráadásul Keira Knightley-val? Nem túl csábító..." Nos, biztosan állíthatom, hogy az úr elégedetten távozott a moziból, hiszen A hercegnő se nem romantikus giccs, se nem csajos szerelmi dráma, hanem egy zseniális és tökéletes alkotás arról, milyen az, ha a felszínen az élet tökéletes, a valóságban azonban maga a pokol.
A V’Moto-Rock a honi popkultúra különös járgánya, a második lemezük és a Gyertyák című munkájuk a magyar rock and roll fontos vállalásai, de minden albumuk minőségi popzenét kínál, számos felejthetetlen slágerrel. Nemrég jelentette meg a Hungaroton a zenekar két utolsó lemezét egy CD-n.
Csöndesebb fesztiválra számítanak a globális gazdasági válság miatt a szakmai elemzők a független filmesek Mekkájának tartott Sundance Fimfesztivál csütörtöki nyitánya előtt.
A Faktorlabor 2001 őszén alakult a Firma /Az Idő urai/ egyszemélyes zenegyárát képező Face/Faktor/ és Zsola, a csepeli rímzsonglőr összetalálkozása révén. A Labor maga egy erzsébeti garázsban volt, ahova mindenki zenékért járt és ott helyben ki is probálta, mit tud rá nyújtani. A legtöbb időt persze a csepeli mc töltötte a recsegős mikrónál.
Térfigyelő kamerákkal, korszerű számítógépekkel és mp3-as tárlatvezetőkkel gazdagodott a beregszászi Beregvidéki Múzeum a magyar külügyminisztériumnál nyert pályázatnak köszönhetően - adta hírül az Igazi Kárpáti Igaz szó című kárpátaljai lap.
Ponyva címmel 27 magyar textil- és festőművész kiállítására invitál csütörtökön az óbudai Textilmúzeum a Városligetbe, a Magyar Alkotóművészek Házába. Vajk Éva, a Textilmúzeum igazgatónője mintegy 200 négyzetméter összméretű ponyvát osztott ki a tárlatra meghívott 27 művésznek azzal, hogy szabad kezet kapnak a felület megmunkálásához.