Jól bevált szokás szerint a karácsonyfát vízkereszt napján szokás leszedni, ekkor veszi kezdetét a farsang, mely egészen hamvazószerdáig tart. Másképp fogalmazva ekkor kezdődik el – régen az eladósorba került lányok kedvenc időszaka - a báli szezon.
Jól bevált szokás szerint a karácsonyfát vízkereszt napján szokás leszedni, ekkor veszi kezdetét a farsang, mely egészen hamvazószerdáig tart. Másképp fogalmazva ekkor kezdődik el – régen az eladósorba került lányok kedvenc időszaka - a báli szezon.
Ki olvas kötelező olvasmányt, ha meg lehet nézni DVD-n is? És ki néz a tévében irodalmi műsorokat és regényadaptációkat, amikor van valóságshow is? A heti tévéműsorból kiválogatott programokkal megkíséreljük bebizonyítani, hogy attól mert egy tévéműsornak köze van a magyar nyelvhez, vagy az irodalomhoz, még nem biztos, hogy nézhetetlen, sőt.
Íme ez évi első MAHASZ-listás összeállításunk, melyből Ön is megállapíthatja, hogy milyen az ország szellemi állapota - szigorúan a rock and roll felől nézve. Mi ezúttal sem minősítünk, csak a pusztán csak az adatközlő szerepére vállakozunk.
..., emlékszik vissza halálos túladagolására Slash, aki nemcsak erről az egy melléfogásáról számol be részletesen és őszintén Anthony Bozzával közösen írt, magyarul is megjelent kimerítő életrajzi könyvében. A világ egyik legismertebb gitárosának biográfiája gyakorlatilag letehetetlen.
"Az Ő megszentelt napja jött most el, egy kedvező év biztosítékaként". Handel halálának 250. évfordulója alkalmából magyarországi bemutató volt a Művészetek Palotájában. A mindig aktuális zsarnokság - szabadság, elnyomatás vagy szabad boldog élet témája csendült fel.
22 éve húnyt el a P.Box és a P.Mobil legendás zeneszerzője, zseniális szólógitárosa, Bencsik Sándor, akit sokan az ország legjobb rockgitárosának tartanak. Az 1984 nyarán készült felvétel a P.Box fénykorát mutatja meg, amikor is kiváló Kő kövön lemez és az István a királyt élőben bemutató produkció szupersztár státuszba röpítette a zenekart. Innen érthetetlen módon hanyatlani kezdett a Box, az 1985-ös, baljós hangulatú Ómen-lemez már afféle válságtermék. Hiába szerepel rajta a címadó dal, a zseniális Ómen című hardrock-himnusz, a zenekar valamiért beállt a földbe. Pedig az első igazi heavy metál koncepcióra és arculati elemekre épülő lemez (mely valójában hagyományos hardrock cucc volt) nem volt rossz vállalkozás, mérsékelt sikertleneségét túl lehetett volna élni. De ez nem sikerült Samukának, aki titokzatos körülmények között (Öngyilkos lett? Meggyilkolták?) halt meg 1987-ben. A P.Box rosszkor volt rossz helyen: a Modern Talking és a videódiszkó korszaka a magyar popkultúra mélypontja volt. Nem élte túl sem a P.Box, sem a zseniális gitáros, Bencsik Samu sem.
Vonzóbbnak tartják a dohányzó színészeket azok a kamaszok, akik már kipróbálták a dohányzást, mint azok, akik még soha nem gyújtottak rá. A németországi Egészségterápiás és Kutató Intézet egyik munkacsoportja vizsgálta kamaszok reakcióját.
Nem az olajban gazdag kis Katar az egyetlen, amely az Öböl-országok közül impozáns múzeum építésébe fogott, azonban mindmáig ez az első közülük, amelyben az új kulturális létesítmény - a híres amerikai építész, I. M. Pei - alkotása, már működik.
A mexikói kábítószer-kereskedelem kulisszáiba enged bepillantást az a különleges múzeum, amely Mexikóvárosban, a védelmi múzeum épületében működik.
Január 15-én este kilenckor a Take Five-ban a New Orleans-i funk zene elsöprő lendületű formációjához még egy régi barát csatlakozik: a Jambalaya zenekar vendége Pély Barna lesz.
Állandó kiállítás nyílik a Rhone folyó partján fekvő Arles múzeumában annak a rendkívüli régészeti kincsnek a bemutatására, amelyet az elmúlt két év víz alatti ásatásai során találtak a folyó mélyén, pontosan Arles történelmi központjában.
Köves Miklós, közismert nevén Pinyó 60. születésnapja alkalmából nagyszabású koncertet ad január 17-én a Petőfi Csarnokban; a dobos valamennyi korábbi és jelenlegi együttese fellép, köztük a Piramis és a Mini.