A Tünet Együttes Szabó Réka által rendezett Árnyékfilm című kísérleti táncfilmje a legjobb kísérleti filmnek járó díjat kapta a romániai Timishort Filmfesztiválon.
A Tünet Együttes Szabó Réka által rendezett Árnyékfilm című kísérleti táncfilmje a legjobb kísérleti filmnek járó díjat kapta a romániai Timishort Filmfesztiválon.
A Pepsi Cola feltalálójának örökösei a recept megosztásának jogáért pereskednek a szólás szabadságára hivatkozva, ami alapján joguk van arra, hogy megosszák a nagyközönséggel az apjuk által kidolgozott szirup formuláját. Like?
Az eszeveszett száguldozásnak nagyon rossz vége lett.
A hatvanöt éves Arnold Schwarzenegger David Ayer filmjének főszerepét kapta meg.
Kürthy András, tíz év után, újra a Kolozsvári Magyar Operában rendez, méghozzá Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját, amelynek bemutatója május 10-én, 18:30 órától lesz. Az elmúlt években több kontinensen is megfordult művészt a visszatérésről, munkafolyamatról, utazásairól kérdeztem.
Napra pontosan 126 évvel ezelőtt indult hódító útjára a világ legnépszerűbb itala. Ki hinné, hogy a napi egy milliárd pohárral fogyó nedűt a születését követő nyolc hónapban naponta mindössze kilencen fogyasztották?
A boncolási jegyzőkönyvben balesetként jellemzik a férfi halálát.
Egy olasz fotós fogta a fényképezőjét, és úgy döntött, kirándul egyet a hegyekbe. Az eredmény egy abszurd világ: feketén gomolygó füst a havas táj előtt, egy fej nélküli, öltönyös alakkal a középpontban.
Kikapcsolta az áramot a kassai Thália Színházban a szolgáltató az intézmény több ezer euróra rúgó számlahátraléka miatt - adta hírül a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
A Kurátor ma ezt a csodálatos 16. századi francia bibliában található miniatúrát akasztotta virtuális falára. A kép Jóbot, feleségét, és a Sátánt ábrázolja.
Egy jósnőt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi revizorai, a jóslással is foglalkozó asszony nem adott nyugtát a szolgáltatásról, és adószáma sem volt.
Szabó István Kossuth- és Oscar-díjas filmrendezőt díszdoktorává avatja csütörtökön a szófiai színház- és filmművészeti akadémia. Szabó István három alkotását is levetítik és a rendező mesterkurzust tart a hallgatóknak.