A török közszolgálati tv kivágott néhány kényes részt egy Izraelben felháborodást keltő filmsorozat egyik epizódjából - írta csütörtöki számában a Milliyet című török napilap.
A török közszolgálati tv kivágott néhány kényes részt egy Izraelben felháborodást keltő filmsorozat egyik epizódjából - írta csütörtöki számában a Milliyet című török napilap.
Európai koncertsorozatra indul decemberben Sir Paul McCartney. A Beatles egykori tagja, aki legutóbb öt éve turnézott Európában, a csütörtöki bejelentés szerint ezúttal háromhetes nyugat-európai körutat tesz.
Az eperjesi (Presov) városháza uniós támogatással tervezi újjáépíteni a város központjában álló Caraffa-börtönt, amely a jövőben kulturális programoknak, kézműves mesterségek bemutatásának és kiállításoknak adna otthont.
Életének 83. évében elhunyt Dargay Attila animációs filmrendező - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége csütörtökön.
Hosszú évek óta idén először ismét van magyar résztvevője a Smederevói Költészeti Ősz elnevezésű nemzetközi fesztiválnak. Imreh András költő csütörtökön mutatkozik be verseivel a Duna menti szerb városban rendezett eseményen.
A modern magyar kereskedelmi plakát 1924-1934 címmel Kassák Lajos, Bortnyik Sándor és más neves művészek által jegyzett plakátokból nyílik kiállítás csütörtökön az Andalúz Kortárs Művészeti Központban. A sevillai kiállítóhelyen egy másik magyar tárlatot, a képek keletkezését bemutató Pillanatgépek című kiállítást is láthatja a közönség.
Rendhagyó módon állítja színpadra Alfred Jarry Übü király című darabját a Maladype Színház: a próbafolyamatot a nézők végig személyesen figyelemmel kísérhetik a szerdai olvasópróbától a december 20-i bemutatóig - mondta el a társulat művészeti vezetője.
Elhunyt Nancy Spero amerikai festőművész, aki a nőmozgalom aktivistájaként tudatosan a női szerepeket állította művészi munkája előterébe.
A közoktatásban dolgozó mintegy 168 ezer pedagógusból 477-nek szűnt meg a jogviszonya a 2009/2010-es tanévben az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Iroda végleges adatai szerint.
Új dallal jelentkezett szerdán Rihanna: a Russian Roulette című szám az első azóta, hogy az énekesnőt bántalmazta volt barátja, Chris Brown. Az amerikai énekes, akinek bíróság előtt kellett felelnie februári tettéért, szerdán bejelentette: kitartó rajongóinak köszönetet mond és egy hónapos turnéra indul.
Huszonhat év elteltével, három koncert erejéig újra teljes tagsággal lép fel a magyar underground legendás csapata, a Kontroll Csoport; az egykori vasfüggöny mögötti zenekar számára kései ajándék a november 7-iki New York-i koncert.
Az ősi Egyiptom titokzatos világába történő időutazásra invitálja a látogatókat a Tutanhamon sírja és kincsei című kiállítás, amely szombattól fél éven át tekinthető meg a Vam Design Centerben.