Visszaadott a tulajdonosának egy több millió forint értékű, egy évekkel ezelőtti betörés során ellopott festményt a rendőrség kedden.
Visszaadott a tulajdonosának egy több millió forint értékű, egy évekkel ezelőtti betörés során ellopott festményt a rendőrség kedden.
A kolumbiai őslakosok nyelvei közül öt szinte teljesen kihalt, további 19 pedig súlyos veszélyben forog – közölték az ősi nyelvek megvédésére létrehozott program vezetői.
Egy izraeli muzulmán férfi beperelte a Coca-colát, mert véleménye szerint az üdítő alkoholt is tartalmaz, mely tiltott a muszlim vallásúak számára.
Az UNICEF Nagyrabecsülésének csokrát Ferge Zsuzsának nyújtja át Halász Judit, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete.
Július 7-10 között ötödször gyűlnek össze Zamárdiban a zene és a Balaton szerelmesei.
Üzenetet küldött a WikiLeaks volt szóvivője azoknak, akik a magyar sajtószabadságért tüntetnek. Daniel Domscheit-Berg interneten olvasható levelében azt írja, hogy Magyarországnak sikerült eljátszania a jóhírét.
Egy 24 éves fiatalember látta meg az állatot, és miután a partra evezett, telefonján gyorsan lefotózta az ismeretlen lényt.
Portrékat csavaroz, mármint csavarozással alkot térhatású portrékat egy amerikai férfi barátairól, családtagjairól.
Nem érinthette meg az eredetit, ezért dacból elkészítette a sajátját: egy vak olasz szobrászművész két év alatt megalkotta egy Krisztust ábrázoló rokokó mestermű mását.
Ma ünnepli 75. születésnapját a közmondásosan kevés szavú, zárkózott Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.
Nyílt egy hely Budapesten, ami nem csak azért különleges, mert a Facebook rajongóinak kedvezményt ad.