Harmadik szeptemberében kaptuk meg Marika nénit. Nem látszott túl veszélyesnek, bár halványkék műszál köpenyére tapadó lila kardigánja állandóan szikrázott, és fapapucsban járt – talán a földelte magát. Fejesvonalzóját pallosként lengette, de sosem sújtott le vele ránk, ellentétben Zoli bával, aki rendszeresen kokizott, pöckölt, és könyökkel mellbe vágott – ennek ellenére szerettük. Marika nénit nem.