A rendkívüli képességű hősökről szóló X-Men filmek ötödik alkotása, az X-Men - Az elsők hozta a legtöbb bevételt, 56 millió dollárt (10,2 milliárd forint) ezen a hét végén az amerikai mozikban.
A rendkívüli képességű hősökről szóló X-Men filmek ötödik alkotása, az X-Men - Az elsők hozta a legtöbb bevételt, 56 millió dollárt (10,2 milliárd forint) ezen a hét végén az amerikai mozikban.
A Kosztolányi-mellszobor továbbra is annak a szabadkai gimnáziumnak az épülete előtt marad, amelyben egykoron a neves író, költő édesapja volt az igazgató, ahol a család lakott, és ahol Kosztolányi tanult. Az egész alakos Kosztolányi-szobrot nem sokkal távolabb, a jelenleg alig néhány autó számára parkolót jelentő körforgalom közepén állítják majd fel. A Magyar Nemzeti Tanács ennek kapcsán az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Könyvet írt életéről, beleértve a Frank Sinatrával töltött éveiről a szórakoztatóipar óriásának özvegye, Barbara. A Lady Blue Eyes: My Life With Frank című kötet a kritikusok szerint egyedülálló szemszögből mutatja be Sinatrát.
Egy lány, aki gyűlölte a fasizmust, ezért kommunista lett. Egy színésznő, aki miután az illegalitásban együtt bujkált Kádár Jánossal, egyszerűen rátörte az ajtót, ha a főtitkár nem ért rá fogadni.
Februártól minden csütörtökön nemzetiségi színházak és határon túli magyar nemzetiségi színházak programjai láthatók a MERLiN Színházban. A szerb, bolgár, cigány, horvát, szlovák és örmény színházi előadásokon kívül, kiállítások, koncertek, könyvbemutatók és gasztronómiai meglepetések várják az érdeklődőket.
Mialatt a színész legújabb filmjét, az Internal Comedy-t mutatta be Prágában, ellopták privát tárgyait hotelszobájából.
A változékony időjárás miatt kevesebben voltak kíváncsiak a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok programjaira vasárnap délután.
Eredeti formájában újjáépítik a világ legrégebbi moziját a Marseille melletti La Ciotat városban.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a négyszeres Grammy-díjas Giorgio Tozzi amerikai basszista.
Fritz Wepper 68 évesen újra apa lesz. Hogy a felesége mit szól hozzá, azt el lehet képzelni.
Idén több atlanti fattyúteknős fészkel Texas partjainál, mint az utóbbi három évben.
Annie, a 2300 éves múmia a sztárja Az elveszett Egyiptom - ókori titkok, modern tudomány című kiállításnak, amely a Nílus menti birodalom ősi kultúrájával, vallásával, mindennapjaival ismerteti meg a látogatót a texasi Baylor Egyetem múzeumában.