Akár hét évvel is öregítheti az agyat a túl sok alvás, csakúgy mint a túl kevés - erre jutottak brit kutatók.
Akár hét évvel is öregítheti az agyat a túl sok alvás, csakúgy mint a túl kevés - erre jutottak brit kutatók.
Alekszej Tolsztoj 1936-ban írt Aranykulcsocskája nyomán született meg Burattino meséje, melyet Gyermekszínházi szemle keretében mutattak be vasárnap.
Visszatér a Merlinbe az urbánus zenei szubkultúrát és a minőségi, progresszív elektronikus zenét bemutató Electronic Beats!
Whitney Houston kis-nagylánya éppen 18 éves, így talán már nem annyira gyerek, hogy ne legyen fogalma arról, tetteiért felelősséggel tartozik.
Meghalt a ’60-as évek egyik sikerbandájának a The Walker Brothers-nek egyik alapítója és énekese John Walker. 67 éves volt.
A Korda Stúdióban már most nehéz helyet kapni, a külföldiek ránk kaptak.
Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint még mindig több ponton aggályos a törvény.
Életének 71. évében, május 7-én Budapesten elhunyt Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, prózaíró.
A marosvásárhelyi születésű Viola Gábor szülővárosában, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte tanulmányait. A marosvásárhelyi színházban eltöltött évek után megfordult több magyarországi társulatnál, végül ismét „itthon”, a Kolozsvári Magyar Állami Színháznál „kötött ki” 2010-ben. A Színházak Romániai Szövetsége (UNITER) a 2010-es év legjobb férfi mellékszereplőjének járó díjával jutalmazta, ennek apropóján kérdeztem őt művészi pályájáról, múltról jelenről és jövőről.
A világhálón böngészve egy érdekes kijelentésre bukkantam: „A kelengye sok helyen a fiatal pár részére szinte életre szóló ellátást biztosított.” Aki megtapasztalta, az tudja, a könyv is hasonló fontossággal bír.
Éric-Emmanuel Schmitt francia szerző ’90-es évek közepén írt, Rejtélyes variációk című drámájából született előadást a bukaresti Nottara Színház vendégjátékában láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség. A Variaþiuni enigmatice címet viselő előadás rendezője Claudiu Goga.