Filmet készítenek Jack Apschéról, aki a később kivégzett Gary Heidnik sorozatgyilkos terapeutája volt. Apsche harcolt Vietnamban, a dzsungelből súlyos PTSD-vel jött haza, majd a bűnöző pszichéjében merült el.
Filmet készítenek Jack Apschéról, aki a később kivégzett Gary Heidnik sorozatgyilkos terapeutája volt. Apsche harcolt Vietnamban, a dzsungelből súlyos PTSD-vel jött haza, majd a bűnöző pszichéjében merült el.
Barátja, Harold Ramis halála miatt visszaadta rendezői megbízását, így a továbbiakban producerként vesz részt az új Szellemirtók-film elkészítésében.
Asbót Kristóf Auschwitz Requiem című filmjének vetítésével indul a negyedik Emberi Jogi Filmnap csütörtöki ingyenes eseménysorozata, amelynek a budapesti Toldi mozi ad otthont.
Háromnapos kulturális rendezvényt és design hétvégét szervez május 9. és 11. között a Kult11 Egyesület a Bartók Béla úton, melynek célja, hogy a környék lehetőségeire irányítsa a figyelmet.
A Pannon Filharmonikusok és a Szegedi Balett közös produkciója nyitja meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2014-es programsorozatát március 21-én, 19 órakor a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
A J. J. Abrams rendezésében készülő új film 30 évvel A jedi visszatér után veszi fel az űrsaga fonalát, és három új résszel gazdagítja a Star Wars-univerzumot.
Beatünnep címmel rendeznek koncertet december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában az idén 50 éves Illés zenekar közreműködésével. Az est Szörényi Leventére, Bródy Jánosra és Szörényi Szabolcsra épül.
A Kossuth-díjas magyar karmesterrel közölt interjút a Le Monde című francia napilap. A zeneszerző a március 14. és április 13. között zajló Monte Carlo-i, Művészetek tavasza elnevezésű fesztivál egyik legfőbb vendége.
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter szondájának kameráival kutatók létrehozták a legnagyobb, nagy felbontású mozaikot a Hold északi-sarki régiójáról.
Két különleges programmal is készül a hétvégére a Modern Art Orchestra. Péntek este Korb Attila harsonaművészt állítják középpontba szerzői estjükön, vasárnap pedig Hajós András érkezik a Zenehajóval.
Ezzel a három hívó szóval kezdett el dolgozni az a tíz fiatal, akik részt vettek a KOMA idén útjára indított XVID projektjében, melynek keretében a videó formanyelvén forgathatták le önállóan saját filmjeiket.
Klimt festményét 17 évvel ezelőtt lopták el egy észak-olasz kisváros galériájából. Az olasz rendőrség most a képkereten hagyott DNS minták segítségével próbálja megtalálni a tolvajt.