Madonna hétfőn megjelent a New York-i városi bíróságon, hogy teljesítse esküdti feladatát, de nem tartóztatták sokáig. Az énekesnőt két óra alatt kirostálták.
Madonna hétfőn megjelent a New York-i városi bíróságon, hogy teljesítse esküdti feladatát, de nem tartóztatták sokáig. Az énekesnőt két óra alatt kirostálták.
A müncheni óváros eddigi legrégebbi, több mint 3000 éves sírját tárták föl német régészek. A nyughelyet a Királyi Palota alatt találták meg.
Nagyszabású nyári előadássorozatra készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes – Budapest (a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutóda).
Hogy a lufit fújták nagyra vagy csak mi vártunk túl sokat, nem tudjuk, az Arctic Monkeys első hazai buliján azonban az öröm éppen hogy csak több volt az ürömnél.
Többek között Marcel Duchamp, Max Ernst, Man Ray, Joan Miró, René Magritte és Salvador Dalí munkáin keresztül nyújt átfogó képet a 20. század két meghatározó avantgárd irányzatáról a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.
74 éves korában hunyt el az író, rádiós és tévés szerkesztő- tudta meg az MTI hétfőn. A férfit családja és barátai jelenlétében a Budakeszi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Egy 12 méteres cápa óriási foga és fosszíliák százai kerültek elő egy kaliforniai gátépítkezés során. Hétfői jelentések szerint ötszáz tengeri állat megkövesedett maradványát emelték ki a földből.
A boszniai és a szerb sajtó keddi beszámolói szerint a nyugat-boszniai Bosansko Grahovónak nincs pénze a június 28-án átadott, felújított épület fenntartására.
Július 3. és 6. között, a vajdasági Kishegyesen rendezték meg a térség legjelentősebb művészeti fesztiválját, a Dombos Festet. A Kultúrpart stábja is a helyszínen járt.
Musicalt csinálnak A fekete Orfeusz című 1959-es filmből. A darab a Broadwayn debütál, de a bemutató időpontját még nem tűzték ki - közölték hétfőn a producerek.
Eltűntnek hitt Jean-Léon Gérôme festmény kerül eladásra Londonban. A portré, mely a francia festő öccsét ábrázolja, 165 évvel ezelőtt volt látható utoljára, majd nyoma veszett.
Újra kiállították a felső paleolitikumban készített, ma mintegy 30 ezer éves, 11 centiméter magas meztelen női testet ábrázoló szobrocskát, a Cseh Köztársaság legértékesebb régészeti leletét.