Mi mindig is őszintén bíztunk az Antlers sikerében, a 2014-es Familiars korong azonban mind a csapat eddigi, mind pedig jövőbéli megítélésére negatívan hat.
Mi mindig is őszintén bíztunk az Antlers sikerében, a 2014-es Familiars korong azonban mind a csapat eddigi, mind pedig jövőbéli megítélésére negatívan hat.
Átszámítva 22,7 millió forintért kelt el a lányok és nők oktatáshoz való jogáért kiálló pakisztáni diáklány, Malala portréja egy jótékonysági árverésen; a bevételt a nigériai lányok taníttatására ajánlják fel.
Magyarországon is elindult az Europeana 1989 elnevezésű projekt, amely arra ösztönzi az európai embereket, hogy osszák meg tapasztalataikat, történeteiket, emlékeiket a vasfüggöny leomlásának idejéből.
A Magyar Mozdulatművészeti Társulat május 20-án, kedden a Nemzeti Táncszínházban mutatja be 7 Fő Bűn című táncelőadását, amely kultúránk gyökereihez vezet vissza minket.
Az idén 85 éves Kányádi Sándort köszöntötték barátai és pályatársai a Petőfi Irodalmi Múzemban május 13-án, kedden 18 órától.
Életének 93. évében elhunyt Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőr, érdemes és kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének örökös tiszteletbeli elnöke.
A Nap „rég elveszett fivérére" bukkantak amerikai csillagászok, akik szerint a csillag szinte bizonyosan ugyanabból a gáz- és porfelhőből született, mint a mi Naprendszerünk központi égiteste.
A korábbiaknál is mozgalmasabb és színesebb 11. Budapesti Nyári Fesztivál június 13-án veszi kezdetét Snétberger Ferenc koncertjével, mellyel a fesztivál kapcsolódik a magyar holokauszt emlékévhez.
A taxisok és a tűzoltók szakszervezetei sztrájkkal fogadták a francia Riviériára érkező vendégeket. A megmozdulások várhatóan a seregszemle alatt is folytatódnak.
Egy argentín férfi, Pedro Martin Ureta különleges alkotást készített saját farmján. 7000 darab fát ültetett úgy, hogy azok a magasból nézve gitárt formázzanak.
Az 1945-ös Full Moon and Empty Arms című sláger új feldolgozásával rukkolt elő Bob Dylan, és az amerikai énekes még az idén piacra dobja soron következő albumát.
Újabb provokatív kiállítás nyílik Gunther von Hagens híres-hírhedt német halottpreparátor „műveiből" pénteken Hamburgban.