Hétköznapi történetek címmel az 1939-es finn háborút felidéző kamaratárlat nyílik csütörtökön a (M)ilyenek a finnek? című nagy kiállításhoz kapcsolódva a Néprajzi Múzeumban.
Hétköznapi történetek címmel az 1939-es finn háborút felidéző kamaratárlat nyílik csütörtökön a (M)ilyenek a finnek? című nagy kiállításhoz kapcsolódva a Néprajzi Múzeumban.
Gasztronómiai időutazásra hívja az érdeklődőket az archeobotanika segítségével Gyulai Ferenc, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, aki Bronzkori szamócától a középkori lakomáig címmel tart csütörtökön előadást a Budapesti Gazdasági Főiskolán.
Parányi rovarok is lehetnek olyan okosak, mint a sokkal nagyobb állatok, pedig agyuk legfeljebb akkora, mint a gombostű feje. Az agy mérete és az intelligencia közötti összefüggésre vonatkozó új vizsgálatok eredményeit a Current Biology közölte.
Legalábbis a Teremtés Múzeuma szerint, mely elbűvöli a látogatókat és valósággal sokkolja a természettudósokat. A létesítmény 2007-ben nyílt meg Petersburgban, hogy a Biblia szószerinti értelmezésével adjon választ az emberiség származásával kapcsolatos kérdésekre.
Életének 79. évében Tajpejben elhunyt Zsoldos Imre verbita misszionárius atya, aki közel fél évszázadon át élt Tajvanon - közölte Tajpej budapesti képviseleti irodájának vezetője, Stanley Kao, kormánya és népe részvétét kifejezve. Zsoldos Imre november 20-án hunyt el.
Sírhatnak azok, akik a legutóbb felreppent hírnek hittek, miszerint az újraegyesült Take Thathez csatlakozik Robbie Williams is. Ez mindössze egyetlen koncert erejéig volt igaz, de nem is baj, hiszen Williams most, 3 év után fontosabb dolgokkal van elfoglalva: maradandót alkot.
Hagyományos zsidó ételek, főzőiskola, zene és gyermekeknek szörpivóverseny lesz vasárnap a régi pesti zsidónegyed szívében, a Király utcát a Dob utcával összekötő Gozsdu-udvarban.
A legfelsőbb svájci büntetőjogi törvényszék szerdán elfogadta Roman Polanski 4,5 millió dolláros (800 millió forintos) óvadékkérelmét, a rendező házi őrizetbe való áthelyezéséhez azonban a svájci Igazságügyi Minisztérium jóváhagyása is szükséges.
A Sláger helyén jelentkező NeoFM-re szerződtetnék a Boros-Bochkor párost - közölte az adót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója. Kádár Tamás tájékoztatása szerint tárgyalnak, és ha eredményesen zárulnak a megbeszélések, az "nagyot lendít" programstruktúrájuk véglegesítésén.
Elhunyt Robbins Landon zenetudós, Haydn és Mozart világszerte elismert szakértője. A 83 éves Landont lakóhelyén, a dél-franciaországi Rabastens-ben érte a halál, amelynek okát nem közölték.
Minden évben három napos édes élet köszönt a zalaegerszegiekre és az odalátogató vendégekre a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ jóvoltából, ahol idén december 4-6. között rendezik meg a VI. Kárpát-medencei Mézfesztivált.
Párbeszéd Az élet értelme-előadás után: Sziszifosz: És, kiderült, hogy mi az élet értelme?/ Szundi: Csak nem képzeled, hogy elárulom? /rövid szünet /Szundi: Szerinted? /Sziszifosz: Csak nem képzeled, hogy elárulom? rövid szünet, ismétlés a végtelenségig.